Portréját Medgyessy festette

2023. 12 05. 09:26

Demagógiából csillagos ötös Csillag István.
Fotó: MTI

„Kádárnak csak a saját szabadlábon maradásáért kellett a saját lidércei­vel küzdenie, szemben Orbánnal, akinek dinasztiaalapítóként, egy (bűn)szövetségbe forrt, zsákmányszerző csoport vezetőjeként kell a megszerzett jószágot biztonságba helyeznie” – írja a szörnyű cenzúra közepette Csillag István hajdani szabad demokrata miniszter a Népszavában. (Ez a Csillag István azonos azzal az autópálya-trükköző szabad jómadárral, akit annak idején Medgyessy Péter miniszterelnök ekképpen írt körül: „Az SZDSZ tele van korrupciós ügyekkel, miközben néhány politikusának olyan erősek a személyes ambíciói, hogy azok kielégítése érdekében semmilyen árat nem talál túl soknak”.) A Fidesz – folytatódik a cikk – addig hajlította a törvényeket, hogy formálisan ne legyen támadható, ha családtagjaik megszereztek szinte mindent. „És ezt a haza- és családszerető kormányzást imádja »a nép, az istenadta nép, / Ha oly boldog-e rajt’ / Mint akarom, s mint a barom, / Melyet igába hajt?«”

Csillag István tud ám ilyeneket! Nekem elsőre az a bölcselete jut eszembe, miszerint akkor javul az ország versenyképessége, ha „csökken az állam”. Meg az az indoklása, amely még a Szeged és Hódmezővásárhely közötti útszélesítés leállításakor hangzott el a szájából: „Nincs politikai haszon abban, ha Vásárhelynek kétszer két sávot építünk, itt hetvenszázaléknyian szavaznak a Fideszre…”

A megmondóember nemrég azon merengett: gondoljuk csak el, hány tál levesre futotta volna az eucharisztikus kongresszus, a Puskás-stadion meccsei vagy a CÖF-ös békemenet költségeiből? Ez már-már veri Lendvai Ildikó lélegeztetőgépes sikolyát. Demagógiából ötös. Csillagos.

Pilhál György
Magyar Nemzet