Katonadolgok
Az ukrajnai háború hál’ Istennek nem, de a hülyeség már eszkalálódni látszik, legalábbis ami a hazai ellenzék hadászati elképzeléseit illeti. Kezdődött azzal, hogy Márki-Zay Péter másfél éve előállt orvosért kiáltó követelésével: Magyarország rögvest küldjön katonát, fegyvert meg ágyúgolyót a hadban álló Ukrajna megsegítésére.
Nagyjából ugyanerről beszélt a levitézlett honvédelmi miniszter, Juhász Ferenc is, ő is azon háborgott, miért nem küldünk legalább töltényeket az ukránoknak. Aztán Szekeres Imre is megszólalt: „Nyolcévnyi hibernált állapot után kezdődött meg a végig nem gondolt haditechnikai beszerzések kaotikus sokasága. Díszhuszárokkal azonban nem megyünk semmire.” (Éppen az a díszpinty díszhuszározik, akinek munkássága idején a Koszovóban állomásozó magyar békefenntartók az egyik helyi objektumukat kilencvenmilliós fürdőszobaszalonná alakították. El lehet képzelni a válságövezet meghökkent lakosságát…)
Most meg, hogy gőzerővel zajlik a magyar honvédség fejlesztése, az ellenzék azon háborog, mire ez a kardcsörtetés, a végén még magunkra haragítjuk a szomszédainkat. Dobrev Klára árnyékminiszterelnök úgy látja, hogy Magyarországra nézve az egyik legnagyobb biztonsági fenyegetés maga az Orbán-kormány, amely hatalmának fenntartása érdekében folyamatosan szembefordul a szövetségeseivel, veszélyezteti az ország stratégiai érdekeit. – Orbán úgy táncol, ahogy Putyin fütyül – jelentette ki Gyurcsányné minap egy sajtótájékoztatón. Vadai Ágnes honvédelmi árnyékminiszter ki is jelentette: új nemzeti stratégiára van szükség. Majd ő elkészíti.
(Ilyenkor kell kimennünk a friss levegőre. Az jót tesz.)
Pilhál György
Magyar Nemzet