Az eddigi foglalkozásai közül a futóbolond bohócot nem említette…
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Népgyűlést szervezett Csepelre a minap Jakab Péter, a Nép Pártján felekezet alapítóembere. Az esemény nem járt útlezárással, forgalomeltereléssel – nagyjából futballcsapatnyi (kispadosokat nem számolva) érdeklődő verődött össze a munkáskerületben, egy részük a sajtótól jött.

A PestiSrácok munkatársa meg is kérdezte Jakabot, hogy hol van a nép, akinek a pártján állnak, mire azt a választ kapta: otthon maradtak, mert félnek a hatalom retorziójától. – De semmi baj, ha nem mernek eljönni, házhoz is megyünk – magyarázta a Jobbik hajdani felszámolóbiztosa, aki szerint egyébként sem a mennyiség, hanem a minőség a fontos. (Ez a kis mozzanat is helyet kaphatna abban az elmegyógyászati Jakab-portréban, amit – a futóbolondkór feltérképezésére – talán majd megír valaki az űzött tekintetű néptribun viselt dolgairól.)

„Nem lettem a hatalom rabja, és erre büszke vagyok – tájékoztatta a megkönnyebbült utókort Jakab a Jobbikból való távozásakor. – Megmaradtam annak, aki voltam: egyszerű vidéki gyerek.” Pontosabban a népmesék kemény legényét alakította, aki meg van győződve arról, hogy személyében ölt testet a XXI. század emberideálja, ennek megfelelően az utókor szoboralakban fogja majd megmintázni.

Pártelnöki munkásságában látványosan egyesült a gátlástalanság és a kőkorszaki tempó. (Volt, hogy egy zacskó száraztésztát tett a miniszterelnök asztalára, máskor narancsos buktát. Zsák krumplival is megpróbálkozott szegény, de nem járt sikerrel.)

Búcsúposztjában felsorolta, hány területen fordult meg eleddig: volt kocsmáros, biztonsági őr, gyógymasszőr, tanár, önkormányzati képviselő, pártelnök. A máig aktív bohócot nem említette.

Pilhál György
Magyar Nemzet