A Geert Wilders vezette Szabadságpárt a szavazatok 25 százalékát szerezte meg a holland választásokon

2023. 11 23. 11:27

Geert Wilders pártja eredményének nem örülnek az Európai Parlament baloldali részében.
Fotó: MTI/AP/Mike Corder

A Geert Wilders vezette Szabadságpárt (PVV) a voksok legkevesebb 25 százalékát szerezte meg a Hollandiában szerdán tartott előrehozott parlamenti választásokon – derül ki a szavazatok 98 százalékos feldolgozottsága mellett közölt részeredményekből, amelyet a Dutch News című angol nyelvű holland hírportál ismertetett csütörtökön reggel.

A Szabadságpárt eszerint megkettőzte támogatását a legutóbbi, 2021-es választási eredményéhez képest, közel 2,5 millió ember szavazott rá.

A párt a jelenlegi állás szerint a 150 képviselői helyből 37-et szerezhet meg, ami több mint kétszerese a jelenlegi 17 mandátumának. Az ezt megelőző választásokon a Szabadságpárt 2017-ben 20, 2012-ben 15, 2010-ben pedig 24 mandátumot szerzett. Wilders pártja a 2006-os választáson debütált, akkor kilenc mandátumot szerzett.

Az NL Times című angol nyelvű holland hírportál megkérdezésen alapuló felmérése szerint a 2023-as előrehozott hollandiai választásokon a PVV szavazóinak mintegy 80 százalékát a párt bevándorlási és a menekültügyi politikája motiválta. 75 százalékuk számára lehettek vonzóak az egészségügyi juttatásokra, 61 százalékuknak pedig a megélhetési költségek mérséklésére tett ígéretek. A Szabadságpárt támogatóinak 56 százaléka szerint a nemzetbiztonság kérdése az egyik legfontosabb kérdés ma Hollandiában. A PVV szavazói mintegy 65 százalékának rendült meg a bizalma az országot 12 éve vezető Mark Rutte miniszterelnök kormányában – írták.

Az előrejelzések azt mutatják, hogy a Frans Timmersmans korábbi európai uniós biztos által vezetett pártszövetség, a Zöld Baloldal és a Munkapárt formációja a második helyen végzett 25 mandátummal, ami 8 képviselői székkel több a két párt jelenlegi képviselői helyeinél.

Mark Rutte ügyvivő miniszterelnök pártja, a Néppárt a Szabadságért és a Demokráciáért (VVD) a harmadik helyre szorult, mandátumainak száma a jelenlegi 34-ről 24-re csökken.

Pieter Omtzigt kereszténydemokrata politikus frissen alakult pártja, az Új Társadalmi Szerződés (NSC) 20 mandátumot kaphat a holland parlament alsóházában.

A Mark Rutte vezette holland kormány júliusban lemondásra kényszerült, mivel a négypárti koalíció nem tudott megegyezni a menekültügyi reformokról. A kabinet azóta ügyvivő minőségben folytatja munkáját. (MTI)