Már megint a Gyula

2023. 11 14. 10:09

Horn Gyula, a „Határnyitó”…Elvitte a show-t!
Fotó: Wikipédia

– Sokan vindikálják maguknak a jogot, hogy ők ütötték ki az első téglát a berlini falból, de azt gondolom, hogy azt valójában Horn Gyula tette meg, elindított egy lavinát, ami a határnyitáshoz és a berlini eseményekhez vezetett – nyilatkozta a minap Molnár Zsolt, az MSZP pártigazgatója, akivel a Klikk TV riportere beszélgetett a berlini fal leomlásának évfordulóján a soproni határnál egy, a falból származó kő mellett. Mondta ezt annak dacára, hogy az eltelt harmincnégy évben már számtalanszor leírták, bebizonyították és levezették, hogy a történet egészen másképp volt, mint ahogyan azt a szocialista história­plasztikázók terjesztik.

Még a határnyitás (és előtte a szögesdrótkerítés-átvágás) szándékát sem Horn Gyula, hanem Németh Miklós akkori miniszterelnök közölte Mihail Gorbacsovval 1989 tavaszán, majd ugyanő tájékoztatta erről Helmut Kohl kancellárt szeptember 10-én. Horn külügyminiszter úgy jött a képbe, hogy ő szaladt be a hírrel a televízió Hét című műsorának stúdiójába. Értsd: elvitte a show-t. Ő lett a „Határnyitó”. Mellesleg Németországban Németh Miklóst tekintik a nyitás hősének – dacára annak, hogy a kerítésnél valóban Horn fotóztatta magát: a harapófogót ő tartotta. Németh Miklós meg a hátát…

Molnár Zsolt nem először áll elő ezzel a kapitális marhasággal. Mentségére szóljon, 1989-ben – tizenöt évesen – még nemigen vehetett részt efféle eseményeken. Akkortájt leginkább szkínhedek társaságában láthattuk – például Göncz Árpád 1992-es Kossuth téri kifütyülésénél –, az MSZP csak aztán jött… (Talán jobban jár, ha a kopaszoknál marad.)

Pilhál György
Magyar Nemzet