Bűncselekmény útján szereztek lakást Nagykanizsán
A közjogi szakág lépett fel az ingatlanukat elvesztő károsultak érdekében

Egy meglehetősen érdekes és szövevényes ügyben kell döntenie a Zalaegerszegi Törvényszéknek.
Fotó: Zalatáj
Lakás- és ingatlanszerzési célú bűncselekménnyel összefüggő polgári jogi igények érvényesítése iránt nyújtott be keresetet a Zala Vármegyei Főügyészség közjogi szakága 2023 októberében a Zalaegerszegi Törvényszékhez.
A büntetőjogi és a közjogi szakág együttműködése nyomán létrejött kereset szerint az ügyészség egy nagykanizsai ingatlan teljes tulajdoni illetősége vonatkozásában kérte a polgári peres bíróságtól a tulajdonjog bejegyzés törlését érvénytelenségre hivatkozva, mert az érintett lakás bejegyzett új tulajdonosai bűncselekmény útján jutottak az ingatlanhoz.
A kereset alapja az a büntetőeljárás volt, melyben a Zalaegerszegi Járási Ügyészség emelt vádat jelentős kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette miatt több elkövetővel szemben, akiknek büntetőjogi felelősségéről a Nagykanizsai Járásbíróság fog dönteni.
Az ügy lényege szerint az elsőrendű vádlott 2021. november 4. napján bérleti szerződést kötött a 89 éves sértettel, a nő nagykanizsai társasházban lévő, második emeleti lakására majd a beköltözését követően tudomást szerzett róla, hogy a nő nevén egy másik lakás is van az épület első emeletén, amit szintén bérlők használnak.
A férfi miután megszerezte a sértett személyes adatait ügyvédi segédlettel egy adásvételi szerződést készíttetett ez utóbbi ingatlan megszerzése érdekében és megkérte az idős nőt, hogy az elé tett okiratot írja alá, megtévesztve őt azzal, hogy ezek a papírok a közös képviselő leváltásához szükségesek. Az ügyvéd által szerkesztett és ellenjegyzett adásvételi szerződésben az került rögzítésre, hogy a lakást az idős sértett 8 millió forint vételár ellenében a másodrendű vádlottnak adja el, aki azt az okirat aláírásával egyidejűleg megfizette az eladó részére.
Miután a Zala Vármegyei Kormányhivatal a tulajdonjogváltozást átvezette, az elsőrendű vádlott az ingatlan tovább értékesítésébe kezdett. Megállapodott egy budapesti ingatlankereskedő cég vezetőjével és a másodrendű vádlott személyes közreműködésével megtévesztve a vevőt, adásvételi szerződés keretében 13 millió forintért eladta a lakást.
Az ingatlan tulajdonjog bejegyzési kérelem széljegyzése 2021. december 29. napján a nagykanizsai földhivatalban megtörtént, a szerződéses vételárat a cég képviselője másnap, 2021. december 30. napján átutalta a másodrendű vádlott nevére nyitott számlára. Az ingatlan ellenértékét az elsőrendű vádlott teljes egészében elköltötte.
Mivel a büntetőeljárás adatai alapján megállapítható volt, hogy az alperes bűncselekmény folytán került ki az ingatlan tulajdonából, a megkötött adásvételi szerződések semmisségére hivatkozva kereset benyújtása útján hivatalból kezdeményezte az ügyészség közjogi szakága az eredeti állapot helyreállítását, és az alperes tulajdonjogának ismételt bejegyzését.
Közérdek fűződik ugyanis az ingatlan-nyilvántartás közhitelességének biztosításához, ahhoz, hogy az abban szereplő adatok a tényleges jogi állapotnak feleljenek meg, a közérdekben okozott sérelem pedig az ügyészi keresetindítással orvosolható. (Zala Vármegyei Főügyészség/dr. Jánky Judit sajtószóvivő)