Papíron nincs sok esély

2023. 11 03. 11:03

2023. július 30.-án a ZTE „fordított pályaválasztóként” 2-0-ra kikapott a Kisvárdától.
Fotó: ztefc.hu/Horváth Krisztián

A Haladás ellen nehezen megnyert (2-1) kupamérkőzés után még komolyabb erőpróba vár a ZTE FC csapatára vasárnap délidőben Kisvárdán. A jelenleg sereghajtó együttes győzelem esetén ugyanis kieső helyre taszíthatja az egerszegi csapatot. Jelentős formajavulásra, s főleg sokkal jobb védekezésre lesz szükség akár az egy pont megszerzéséhez is. Az elmúlt hetek gyenge játéka nem sok jóval kecsegtet. Ráadásul a következő bajnoki találkozóra is idegenben kerül sor az MTK ellen. A 16 közé jutott ZTE-re a Magyar Kupában is nehéz erőpróba és hosszú utazás vár, mert a Diósgyőr ellen kell pályára lépnie vendégként.

A címvédő és listavezető Ferencváros az előző kiírásban ezüstérmes Kecskeméthez látogat. A zöld-fehérek az előző idényben egyszer sem tudták legyőzni akkor újonc riválisukat, Kecskeméten mindkét összecsapást a hazaiak nyerték, egyaránt 2-0-ra, míg a Groupama Arénában 1-1-es döntetlen született. A mostani évad nyitófordulójában viszont már megtört a jég, a bajnok saját közönsége előtt Sigér Dávid góljával otthon tartotta a három pontot.

Az FTC Dejan Stankovic irányításával még mindig veretlen, a szeptember elején kinevezett szerb trénerrel eddig nyolc győzelem és három döntetlen a mérlege a gárdának, amely jövő csütörtökön a Konferencia-liga csoportkörében fogadja „hatpontos” meccsen a belga Genket.

A Ferencvárost mindössze egy pont lemaradással üldöző, ugyancsak remek formában lévő Paks ezúttal a legutóbbi négy mérkőzésén pont nélkül maradt MTK-t látja vendégül, míg a harmadik helyen álló Újpest ahhoz a Fehérvárhoz látogat, amely az előző öt hazai bajnokiján nem talált legyőzőre és négyszer is otthon tartotta a három pontot.

A négy forduló óta veretlen Puskás Akadémia a legutóbbi három meccsén vereséget szenvedett Diósgyőrt fogadja.

A forduló mérkőzéseit az M4 Sport és az M4 Sport+ csatorna közvetíti élőben.

OTP Bank Liga, 12. forduló:

szombat:

Mezőkövesd Zsóry FC-Debreceni VSC 12.30

Puskás Akadémia FC-Diósgyőri VTK 15.45

Fehérvár FC-Újpest FC 18.00

vasárnap:

Kisvárda Master Good-Zalaegerszeg 12.30

Kecskeméti TE-Ferencvárosi TC 14.45

Paksi FC-MTK Budapest 18.30

 

                                                    * * *

A Magyar Kupa nyolcaddöntőjének párosítása (meccsnap 2024 február 28.)