A 28 kapott gól árnyékában

2023. 10 30. 09:21

Tizenegy mérkőzés, huszonnyolc kapott gól…
A fotó illusztráció

Van egy csapat az OTP Bank Liga mezőnyében, amelyik az eddig lejátszott 11 mérkőzésen 28 gólt kapott a 2023/24-es labdarúgó-bajnokságban. Ez több, mint 2,5 gól találkozónként.

Ez az együttes ennek ellenére jelenleg nem áll kieső helyen, mert van két rivális, amelyik még nála is kevesebb pontot szerzett eddig. Igaz, az egyiknek van egy elmaradt találkozója.

Ennek az eddig 28 gólt kapott csapatnak a sorsát – s a klub többi szakosztályáét is – figyelemmel kísértem évtizedeken keresztül, hiszen a munkámhoz, a hivatásomhoz tartozott, tartozik. Aztán néhány évvel ezelőtt a klub újdonsült vezetője – mivel kritikus hangvételű cikkek jelentek meg részemről – azt mondta: ha segíteni nem tudok, akkor legalább ne bántsam őket.

Megfogadtam a tanácsát, noha az elmúlt évtizedekben egyetlen alkalommal sem bántottam ezt a klubot. Csak kritikus hangnemben írtam néha, ha erre szükség volt.

Most is szükség lenne erre, de megfogadva az elnök-tulajdonos tanácsát, segítő szándékkal írom e sorokat a 28 kapott gól árnyékában. Van ennél a klubnál egy olyan külföldi szakember, aki a 2006-os világbajnokságon ezüstérmet szerzett, 84-szer volt válogatott, a világ talán legerősebb bajnokságában szereplő három élcsapatnak is kulcsembere volt. A klub tájékoztatása szerint a fiatal védőjátékosok egyéni képzésével foglalkozik.

Tudom, hogy az egyesület úgy definiálja magát, hogy a „Jövő klubja”. Sajnos, ez egyelőre csak szlogen, hiszen a jelenlegi felnőtt csapatban olyan ritka a saját nevelésű játékos, mint a kék-fehér holló.

Nem lenne célszerűbb felkérni ezt az egykori világklasszis védőt, hogy szedje ráncba az NB I-es csapat védelmét. Erre sok esélyt ugyanis nem látok a jelenlegi szakmai vezetés részéről.

Az edzőkérdés természetesen a klubvezetés hatáskörébe tartozik. Nem is foglalkozok ezzel, csupán egy észrevételem lenne: a vezetőedző nyilatkozataiban a saját felelősség említése is tényleg olyan ritka, mint a kék-fehér holló…

Ekler Elemér