Igen nehéz sorozat előtt a ZTE

Április 15-én a Kecskemét 3-0-ra legyőzte az egerszegi csapatot. Nagyon kellene a bravúr.
Fotó: ztefc.hu/Horváth Krisztián
Szombaton délidőben lép pályára Kecskeméten a ZTE FC, s ezzel megkezdi négy mérkőzésből álló idegenbeli szereplését. A tabellaszomszéd KTE elleni találkozót követi a szerdai szombathelyi kupaösszecsapás a Haladással szemben, majd utazás Kisvárdára és Budapestre, az MTK ellen. Ez még egy jó formában lévő ZTE-nek is kemény erőpróba lenne, nem egy vergődő csapatnak.
Igaz, az elmúlt bajnokság meglepetés-együttese, a Kecskemét is szenved jelenleg, így talán nem reménytelen a pontszerzés a zalaegerszegiek számára. A döntetlennel nem sokra mennénk, az előrelépést a győzelemmel járó három pont jelentené.
A címvédő és listavezető Ferencváros az ősi rivális Újpestet fogadja vasárnap este a labdarúgó OTP Bank Liga 11. fordulójának rangadóján, amely a két együttes 239. egymás elleni összecsapása lesz a hazai élvonalban.
A derbi ezúttal valódi rangadó lesz, mivel a csapatokat csupán két pont és két hely választja el egymástól a tabellán, igaz, az FTC egy mérkőzéssel kevesebbet játszott.
A lila-fehérek remek sorozatban vannak, legutóbbi hat bajnoki összecsapásukból ötöt megnyertek és csak egyet veszítettek el, így megérdemelten állnak a harmadik helyen. Az újpesti együttes hivatalos honlapja szerint az első osztályban eddig lejátszott 238 derbi örökmérlege ferencvárosi fölényt mutat, 115-ször a zöld-fehérek, 61-szer pedig a negyedik kerületiek ünnepelhettek.
Érdekesség, hogy mindkét csapatot szerb edző irányítja, Nebojsa Vignjevic így honfitársa, Dejan Stankovic ellen vezetheti az Újpestet, amely utoljára 2015. december 12-én győzte le ősi riválisát, akkor is vendégként. A Ferencváros ugyanakkor a mostani szezonban eddig csak saját közönsége előtt veszített pontokat, augusztusban a Puskás Akadémia nyert a Groupama Arénában, ahol október elején a Debrecennek sikerült pontot szereznie.
A Konferencia-liga csoportkörében három forduló után második helyen álló FTC-ben sérülés miatt nem léphet pályára a magyar válogatott csatára, Varga Barnabás, aki már a belga Genk otthonában gól nélküli döntetlennel zárult csütörtök esti meccsre sem utazott el a csapattal. Stankovic a szeptember eleji kinevezése óta még nem veszített tétmeccset a Ferencváros edzőjeként, érkezése óta 6 győzelem és 3 döntetlen a mérlege a gárdával.
Ami a forduló többi mérkőzését illeti, az augusztus 27. óta veretlen, második Paks az utolsó előtti pozíciót elfoglaló Kisvárdát fogadja majd vasárnap délután, míg a negyedik Puskás Akadémiához szombaton a hatodik Debrecen látogat. A sereghajtó Mezőkövesd vendége ezúttal az MTK lesz, az ötödik Diósgyőr pedig Fehérvárra utazik. A forduló összes mérkőzését az M4 Sport közvetíti.
OTP Bank Liga, 11. forduló:
szombat:
Kecskeméti TE-Zalaegerszeg 12.30
Fehérvár FC-Diósgyőri VTK 14.45
Puskás Akadémia FC-Debreceni VSC 17.00
vasárnap:
Mezőkövesd Zsóry FC-MTK Budapest 13.15
Paksi FC-Kisvárda Master Good 15.30
Ferencvárosi TC-Újpest FC 18.00