Éjszaka már lőttek

2023. 10 24. 09:08

Aztán nagy hidegek jöttek…
Fotó: AFP

Hatévesen éltem meg „az ötvenhatot”. Első elemibe jártam azon az őszön. Illetve hát addig jártam, jártunk, amíg lehetett… Viszont kis túlzással mindenre emlékszem, ami akkor körülöttem történt. A nagy idők koraéretté teszik a gyerekembert. A négyemeletes, visszhangos, körfolyosós Kertész utcai bérházban, ahol laktunk, a reggeli kapunyitástól az ószeres-rikoltozáson át a sűrű gyereksírásig eseménytelenül mentek a napok, ám egyszerre megváltozott minden. Mint amikor a színházban új felvonás következik, a szereplők ugyanazok, csak éppen mást adnak elő, mint előtte.

Az a különös reggel máig tisztán előttem van, amikor a viceházmester Gizi néni bekopogott hozzánk az első emelet kettőbe, majd szinte ráförmedt az ajtót nyitó édesanyámra:

– Csak nem az iskolába öltözteti ezt a gyereket, Nusi!? Forradalom van odakint, nem tudja? Forradalom! Éjszaka már lőttek…

Dátumokkal nemigen foglalkozik egy hatéves nebuló, ám azt csakhamar rekonstruáltam, hogy október huszonnegyedike lehetett az a nap. Annyi biztos, onnan kezdve egy csapásra másmilyen lett minden. Mintha megbolydult volna a ház. A gangon egyvégtében jöttek-mentek a lakók, néha megálltak a folyosón, gesztikuláltak, vitatkoztak. Olykor fojtott hangon suttogtak valamiről, közben lopva körülnéztek, hallja-e valaki.

Tanítás még sokáig nem volt azon a késő őszön. Hogyan is lett volna? A szemközti iskola, ahol szeptemberben kisdiák lettem, november elején találatot kapott, a legfelső emelet szinte eltűnt, még hosszú hetek múlva is gerendák lógtak lefelé ijesztőn. Aztán nagy hidegek jöttek. Amennyire visszaemlékszem, fehér volt a karácsony és szomorú.

Pilhál György
Magyar Nemzet