A bejelentésben első lett
Beszélgetés ifj. Koltai Tiborral (2.)
Interjúnk első része közvetlenül jelen írásunk alatt olvasható, így az időt nem pazaroljuk az előzmények felidézésére. Ifj. Koltai Tibor azt mondta, hogy nem vitatja Zalaegerszeg fejlődését, de vannak olyan területek, ahol hiányérzete van.
– Tudna ilyent mondani?
– Például a Mindszentyneum épületét. Szép, kulturált lett, de sok pénzbe került.
– Ez teljes mértékben állami támogatásból épült, sőt évi 200 millió forint központi támogatás kap a működésre.
– Így más a helyzet. Lehet, hogy ezért megköveznek, de én végigvinném a kórházmagánosítási ügyet.
– Mire gondol?
– Akár a teljes kiszervezésre is. Számos kórház felújítása megtörtént az elmúlt időszakban, viszont a pénzt – ha a kiszervezés megtörténik – a magánbefektetőknek kellett volna biztosítani.
– Nem akarok rosszmájú lenni, de úgy látom a rendőrségi vizsgálatok szerint, hogy az állami fenntartású kórházakban úgy érzik magukat egyes orvosok, mintha az a magánklinikájuk lenne.
– Pontosan erre szerettem volna célozni, hiszen véleményem szerint már most is így működik a rendszer. A kapcsolatot a kórházban szerzik meg, aztán átmegy az orvos-beteg kapcsolat a magánpraxisba, állami eszközparkkal. Annak ellenére, hogy az orvosoknál tisztességes fizetésrendezés történt.
– Szerintem itt a hálapénzt-tilalom is befolyásolja az orvosok véleményét…
– Egy orvos ismerősöm panaszkodott éppen, hogy ez a megemelt fizetés nem olyan sok, hiszen a hálapénzzel növelt jövedelem azért ezt jócskán meghaladta.
– Most olyan területre tévedtünk, ahol az elmúlt 5-6 évtizedben egyetlen kormány sem tudott igazán „rendet vágni”.
– Talán nem is akartak. Mert a politikusok, a bírók, az ügyvédek, nyomozó hatóságok – s még sorolhatnám azokat, akik szoros kapcsolatba kerülhetnek az orvosokkal – arra gondoltak, gondolnak, hogy egyszer majd ők, vagy hozzátartozóik is kórházba kerülnek, s akkor mi lesz velük. A hálapénznél csak egyetlen dolgot lehet jobban elsimítani: az orvosi műhibát.
Ekler Elemér
(Folytatjuk)
Az interjú első része:
A bejelentésben első lett (1.) 2023.09.25.