Az ittas kanizsai forgalmista okozott fennakadást a vasúti közlekedésben

2023. 09 28. 10:11

A vodkásüveg magára maradt a hevenyészett ágyon.

Az 50 éves, nagykanizsai férfi – aki csaknem 30 éve a vasútnál dolgozik – 2022. december 25. napján 17 óra 15 perckor lépett szolgálatba, mint forgalmi szolgálattevő a felsőrajki vasútállomáson. A férfi feladata a hozzá tartozó szakaszon közlekedő vonatok forgalmának lebonyolítása, szabályozása volt a környező vasútállomások között. Ennek érdekében kezelnie kellett a biztosító berendezést, vagyis a vasúti jelzőket; és így engedélyezni az érkező vonatok számára a behaladást és az elindulást a távozó vonatok számára.

A férfi már a szolgálatba lépés kezdetén italozni kezdett és a magával hozott 1 liter vodka elfogyasztása után az esti órákra szolgálatteljesítésre és cselekvésre képtelen állapotba került. Emiatt a menetrend szerint 20 óra 18 perckor, a szomszédos vasútállomásról elinduló, Szombathely-Pécs, valamint a Pécs-Szombathely között közlekedő, személyvonatokat sem tudta fogadni. A biztosító berendezésen nem állított be számukra szabad jelzést és nem adott engedélyt a szerelvényeknek behaladni. Ráadásul a várakozásra kényszerülő és a fennakadás okát kutató kollégái folyamatos telefonhívásait sem fogadta.

A vasutas munkatársak értesítésére a rendőrség 21 óra 10 perc körüli időben erősen ittas, szolgálati feladatai ellátására képtelen állapotban találta meg a férfit az állomás forgalmi irodájában; ahol a súlyos fokban ittas vádlott a rendőrjárőr kiérkezéséig aludt, valamint a rendőri intézkedés közben is újra elaludt. A vádlottat váltó forgalmista csak 21 óra 53 perckor tudta el-, illetve tovább indítani a várakozó személyvonatokat.

A büntetlen előéletű, a cselekményt beismerő elkövetőt a Zalaegerszegi Járási Ügyészség közérdekű üzem működése megzavarásának bűntettével vádolja. (Zala Vármegyei Főügyészség/dr. Jánky Judit sajtószóvivő, Zalatáj)