A bejelentésben első lett (1.)

2023. 09 25. 09:33

Beszélgetés ifj. Koltai Tiborral

Ifj. Koltai Tibor nem vitatja Zalaegerszeg fejlődését, de van még tennivaló szerinte.

Valamivel több, mint nyolc hónap van vissza a 2024-es önkormányzati választásokig. A június kilencediki voksoláson az Európai Parlamentbe is képviselőket választ az ország, így nagy valószínűséggel a kettős szavazáson a korábbi helyhatósági választásokhoz képest nagyobb lesz a részvételi arány.

A Zalatáj fennállása harmincnégy éve alatt mindig megkülönböztetett figyelemmel kísérte a parlamenti és az önkormányzati választásokat, különösen igaz ez szűkebb pátriánkra, Zalára. Így lesz ez a következő hónapokban is, noha úgy tűnik pillanatnyilag, hogy 2024 június kilencedike még messze van, már ami a bejelentéseket illeti.

Zalaegerszegen azonban már van egy konkrét jelölt, akinek személye érdekesnek tűnhet a választások kapcsán. Róla elmondható, hogy az olimpiai eszmét igyekszik átültetni a politikai versenypályára is, miszerint nem a győzelem, hanem a részvétel a fontos. Ifjú Koltai Tiborról van szó, aki már be is jelentette, hogy indul a jövő évi polgármester-választáson a vármegyeszékhelyen.

A Zalatáj 2014 augusztusában foglalkozott először személyével annak kapcsán, hogy az MSZP jelöltjeként visszalépett, s nem indult az önkormányzati választáson, lemondva az EZE (Együtt Zalaegerszegért Egyesület), az Együtt és a Demokratikus Koalíció által közösen indított jelölt javára. Ifj. Koltai Tibor azzal indokolta döntését, hogy egy szélesebb körű összefogással nagyobb esélye lehetne az ellenzéknek.

Ifj. Koltai Tibor 2021-ben is kiverte a biztosítékot az MSZP-nél. Bejelentette, hogy 2022-ben önálló jelöltként elindul a zalaegerszegi választókörzetben az országgyűlési választáson. Döntését akkor úgy indokolta, hogy míg 2014-ben az MSZP azért támadta, mert szélesebb ellenzéki összefogást akart, a 2022-es választásra a szocialisták „összefeküdtek” a számára mindvégig vállalhatatlan Jobbikkal.

2022-ben is függetlenként indult a parlamenti választáson.
Fotók: Facebook

2023 szeptember végén beszélgettünk ismét ifj. Koltai Tiborral. A téma természetesen a jövő évi választás volt.

– Tibor! Ez a vállalkozás már önmagában is bravúrnak számít, hiszen a vármegyei jogú városok esetében Zalaegerszeg jelenleg is hivatalban lévő polgármesterének van talán a legnagyobb esélye az újraválasztásra. Vagy tartja magát akkor továbbra is ahhoz, hogy a részvétel a fontos?

– Úgy gondolom, ha valami ok miatt a kormányzati, illetve az önkormányzati hatalom eróziónak indul, akkor nagyon gyorsan változhat a helyzet.

– Zalaegerszeg esetében nehezen lehet elképzelni, hogy valami drasztikus változás következik be…

– Ebben a városban valóban nagy a pártfüggőség, a jelenlegi polgármester népszerű. Független indulóként nehéz a helyzet. Érdekes lenne az a szituáció, ha az én választási plakátomon az szerepelne, hogy Koltai Tibor a Fidesz jelöltje, vagy az, hogy a Fidesz által támogatott független polgármester-jelölt. Vannak az országban olyan nagyvárosok, mint például Szeged, ahol nem a pártszimpátia érvényesül, ezért tudott nyerni eddig Botka László. Annak ellenére, hogy kevesebb kormányzati támogatást kapott a város, mint a fideszes vezetésűek.

– Tegyük fel, hogy igaz, amit mond, bár nem állítható ez általánosan. Ám fordított esetben nem ez lenne? Gondoljunk csak Zalaegerszegre a Gyurcsány-Bajnai korszakban. Akkor maradt félbe például a ZTE-stadion rekonstrukciója is.

– Ezt nem vitatom. Abban az időszakban sok vitám volt saját pártomon, az MSZP-n belül. Akkor sok várost büntettek azért, mert fideszes volt a polgármester, illetve a testület.

– Visszatérek az első kérdéshez, csak bővítem annak lényegét. Zalaegerszeg fejlődése példaértékű, annyi beruházás valósult meg, amire nem igen volt példa egy ciklusban sem. Miért lenne hirtelen kiábrándult a város többsége a jelenlegi vezetésből?

– Ezt nem akarom cáfolni, a fejlődés vitathatatlan. Amik eddig megvalósultak, azokat én is fontos lépésnek tartom. Vannak azonban olyan területek, ahol hiányérzetem van, s ezeken kellene változtatni.

Hogy mire, mikre gondolt ifj. Koltai Tibor, azt a folytatásban olvashatják.

Ekler Elemér