Davis Kupa-siker Keszthelyen
A nagykanizsai Füle Mátyás is győzött

A győztes magyar csapat, Fajta Péter, Valkusz Máté, Marozsán Fábián, Nagy Zoltán szövetségi kapitány, Füle Mátyás és Piros Zsombor (b-j) a tenisz Davis Kupa Magyarország – Törökország osztályozó mérkőzései után a keszthelyi Helikon Teniszcentrumban 2023. szeptember 16-án.
Az újonc Füle Mátyás megnyerte az utolsó, tét nélküli egyest, így a magyarok 4-0-ra legyőzték Törökországot a tenisz Davis Kupa keszthelyi osztályozóján, és februárban selejtezőt játszhatnak a DK-döntőbe jutásért.
A hazai válogatott hibátlanul teljesített a párharc első három mérkőzésén, mivel pénteken Marozsán Fábián és Piros Zsombor, majd a szombati párosban Marozsán és Valkusz Máté sem vesztett szettet a Helikon Teniszcentrumban.
Az utolsó, immár tét nélküli egyesre Nagy Zoltán kapitány az újonc Füle Mátyást küldte pályára, aki az ellenfél negyedik számú játékosával, Ergi Kirkinnel csapott össze. A nagykanizsai teniszező 566. a világranglistán, míg riválisát a 341. helyen jegyzik.
A 24 éves Füle – aki néhány hete elődöntős volt egy óbudai 15 ezer dolláros ITF-tornán – rögtön brékkel kezdett, ám az első öt gémből négyszer nem az adogató jött ki jobban. Egyre hosszabb labdamenetek következtek, 43 perc elteltével még csak 4:4 állt a nagyórán. A játszmát lezáró rövidítésben 2-2 után a megremegő Kirkin már csak egy pontot tudott hozni, így Füle nyerte a szettet.
A második felvonásban 4:2-ig kimerítő küzdelmet láthatott a közönség, közben a tűző nap is nehezítette a játékosok dolgát. A hatodik gémben a magyar újonc bréklabdánál egy remek fogadást ütve elvette ankarai ellenfele adogatását, innen pedig már nem volt visszaút a török számára. A találkozó 1 óra 54 percig tartott, a magyarok összesítésben 4-0-ra nyertek.
„Köszönöm azoknak, akik itt maradtak a meccsemre, még ha sokan azt se tudták, hogy ki vagyok” – mondta boldogan lihegve Füle Mátyás. „Életemben először játszottam ennyi ember előtt, remek meccs volt, talán többet kellene itthon, Zala vármegyében játszanom.”
Füle Mátyás szülei is ismert sportolók voltak. Édesapja, dr. Füle Lajos élvonalbeli labdarúgóként is szerepelt, pályafutása során megfordult a Bp. Honvéd, az Olajbányász és a ZTE csapatában is. Édesanyja, Bogyai Anita a kosárlabda-pályán ért el sikereket.
Füle Mátyás pályafutásának kezdetekor megfordult Zalaegerszegen is, ahol a ZTE-nél Keller László foglalkozott az ifjú teniszezővel.

Füle Mátyás a török Ergi Kirkin ellen játszik a tenisz Davis Kupa Magyarország – Törökország osztályozójának egyéni mérkőzésén.
Fotók: MTI/Czeglédi Zsolt
A magyar válogatott az év elején Tatabányán 3-2-re kikapott a francia válogatottól a DK-selejtezőben, így osztályozót kellett vívnia. Ezt Keszthelyen sikerrel vette a törökök ellen, így jövő februárban ismét selejtezőt játszhat a DK-döntőbe jutásért. Az ellenfél a novemberi sorsoláson derül ki.
A keszthelyi találkozó érdekessége volt, hogy Zala vármegyében ez volt az első Davis Kupa-mérkőzés. Király Kupa-találkozót már rendeztek Zalaegerszegen, ahol Svédország volt Magyarország ellenfele.
Eredmény:
Magyarország-Törökország 4-0
Füle Mátyás-Ergi Kirkin 7:6 (7-3), 6:2
korábban:
Marozsán Fábián, Valkusz Máté-Cem Ilkel, Altug Celikbilek 6:3, 6:3
pénteken játszották:
Marozsán Fábián-Altug Celikbilek 7:5, 6:2
Piros Zsombor-Cem Ilkel 6:2, 6:3 (MTI, Zalatáj)