Nagy Bálint: folytatódik a balatoni bringakörút felújítása

2023. 09 08. 08:15

Pali Róbert, Vonyarcvashegy és Bíró Róbert, Balatongyörök polgármestere, valamint Nagy Bálint, az Építési és Közlekedési Minisztérium közlekedésért felelős államtitkára (b-j) a balatoni bringakörút felújításáról tartott sajtótájékoztatón 2023.szeptember 7-én.

Balatonudvari és Vonyarcvashegy között, összesen 10,5 kilométernyi szakaszon folytatódik a balatoni bringakörút felújítása – jelentette be csütörtökön Balatongyörökön az Építési és Közlekedési Minisztérium közlekedési államtitkára.

Nagy Bálint elmondta: a Balatont körbeölelő, mintegy 205 kilométeres körút felújítása 2019-ben kezdődött el. Mára több mint a felén, 114 kilométeren végeztek a munkálatokkal.

A Zala és Veszprém vármegyében most induló rekonstrukció közel nettó 550 millió forintba kerül, és az év végéig befejeződik a felújítás – tette hozzá az államtitkár.

A politikus jelezte: a kerékpározás turisztikai szempontból és a napi munkába járás eszközeként is jelentős közlekedési alternatíva. Kiemelten fontos ugyanakkor, hogy biztonságos feltételek között lehessen kerékpározni, erre pedig leginkább a kerékpárutak adnak lehetőséget.

Magyarországon az elmúlt években mintegy 340 kilométernyi új bicikliút épült és közel 220 kilométernyi lett felújítva. Országszerte 336 kilométernyi új szakasz építésének és 220 kilométernyinek a felújítása van előkészítő szakaszban vagy már meg is kezdődtek ezeknek a munkálatai – ismertette Nagy Bálint.

Kerékpárút Balatongyörökön a balatoni bringakörút felújításáról tartott sajtótájékoztató napján.
Fotók: MTI/Katona Tibor

Az államtitkár arra is emlékeztetett, hogy elkészült a Budapestet a Balatonnal összekötő 108 kilométeres biciklis nyomvonal is, amelynek megvalósításánál nem a legrövidebb és leggyorsabb út volt az elsődleges, hanem a biztonság. A Balaton mellett pedig már a Tisza-tó is körbebiciklizhető.

A Balatonnál nemcsak az északi parton folytatódik a rekonstrukció, hanem ezzel párhuzamosan Siófoknál is felújítási munkálatok indultak. A déli parti város és Pécs közötti bringaút első szakaszaként mintegy két kilométeres nyomvonal újul meg bruttó 65 millió forintból – említette még Nagy Bálint.

Bíró Róbert, Balatongyörök független polgármestere azt emelte ki, hogy a balatoni településeknek azért is fontosak a kerékpárutak, mert nemcsak a nyári hónapokban, hanem ősszel és télen is vonzzák a vendégeket.

Pali Róbert, Vonyarcvashegy polgármestere (független) azt emelte ki, hogy Keszthely közelsége miatt nemcsak a Balaton-parti településeknek, de az egész régió számára nagy jelentősége van a bicikliutaknak. (MTI)