Nem érti a választókat

2023. 08 22. 09:07

Csillag István korábbi gazdasági miniszter a 2015: Átrendeződő piacok, új tulajdonosok címmel megrendezett évindító konferenciáján az Aquincum Hotel Budapest szállodában 2015. január 22-én.
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Szürreális élmény eltanácsolt expolitikusok bölcseleteit hallgatni. Minap Csillag István egykori szabad demokrata miniszter adta közre – nem először – épületesnek szánt gondolatait a Népszavában. A szerző már aktív pályája során is kitűnt meghökkentő kijelentéseivel, például azzal, hogy akkor javul az ország versenyképessége, ha „csökken az állam”. (Mondjuk, ezt a gyakorlatban nem tapasztaltuk, azt viszont igen, hogy a lecsökkentett állam legatyásodott.) Szabad jómadarunk 2004-ben összerúgta a port Medgyessy Péter miniszterelnökkel, és emiatt föl kellett állnia a bársonyszékből. Kárpótlásként két jól fialó pénzintézet vezetője lett, s emellett sem tétlen: észt oszt, igét hirdet, tenyérbe mászik.

Most például arról győzködi az olvasót, mennyire tűrhetetlen a hatalom birtokosainak „hivalkodó, rongyrázó magatartása”. Azt meséli, hogy választási szavazat-számláló értelmiségi barátaitól tudja, a kis falvakban, a nagyvárosok külső kerületeiben lakók máig megingathatatlanok a Fidesz-szimpátiájukban. Értelmiségi cimboráival ma sem érti, hogy „a hazugságnak ez a tömény áradata miért nem ingatja meg a választók meggyőződését, miért nem háborodnak fel a szemérmetlen gazdagodáson”.

Csillagunk oda lyukad ki, hogy Magyarországon hiányzik az öntudatos polgár. Ugyanis a polgárságot elsősorban svábok, szászok és zsidók alkották, akiket viszont a múlt század gyilkos hullámai szinte kivétel nélkül megsemmisítettek, elűztek. Helyettük itt vannak a csokosok, az adókedvezményezettek, a járadékosok meg az oligarchák. És ugye a falvak, külső kerületek lakói… Szörnyű.

Le kell váltani a népet, nincs mese.

Pilhál György
Magyar Nemzet