Bőr Kokó nem váltotta be ígéretét
Nem volt rendbontás Pethőhenyén
Nem sokkal nemzeti ünnepünk előtt egy Bőr Kokó néven jelentkező jóember Pethőhenyéről a közösségi oldalán azt helyezte kilátásba, hogy tűzijáték esetén nem lesz szép nap augusztus huszadikán (korábbi írásunk a cikk alatt olvasható).
Felhívásához – állatvédelmi indokokra hivatkozva – csatlakozókat is toborzott. Hogy milyen sikerrel, azt nem tudjuk, mert a pethőhenyei önkormányzat semmiféle petíciót nem kapott Bőr Kokótól.
A nemzeti és falunapi ünnepség rendben zajlott, a tűzijáték sem maradt el (mint ahogy az ország számos településén is megtartották). Igaz, nem a tiltakozó által említett augusztus huszadikán, hanem a hivatalosan, korábban is jelzett időpontban, tizenkilencedikén.
Bőr Kokót egyébként nem látták az ünnepségen. Információink szerint ki sem mozdult a faluház melletti ingatlanból, ahol párjával lakik.
Nyilván a „kis kedvenceket” is biztonságba helyezte a tűzijáték előtt. Az ünnepeken résztvevők biztonságáról kellő elővigyázatossággal és módon gondoskodtak az illetékesek.
Bőr Kokónak maradt a tanulság. A tiltakozásnak van törvényes módja is. A fenyegetés nem ezek közé tartozik.
Most ez öngól volt…
Ekler Elemér
A témához kapcsolódó korábbi cikkünk:
„…megígérem, hogy nem lesz szép nap augusztus 20.án” (2023. 08. 08.)