Kocsmai verekedés egy nagykanizsai italboltban
A két 30 év körüli, Nagykanizsa környéki kistelepülésen élő férfi 2022. január 13-án délután Nagykanizsán egy helyi presszóban italoztak. Az esti órákra olyannyira lerészegedtek, hogy egyikük szóváltásba keveredett egy másik asztaltársaság tagjával, akit a férfi két kézzel meglökött, mire a sértett férfi védekezésképpen visszalökte őt. A vádlott ezt követően ököllel meg akarta ütni a sértettet, aki ezt elhárította úgy, hogy lefogta a támadója kezét. A hárítás erejétől a vádlott a földre esett, a szemöldöke felrepedt. Őt a helyiségben tartózkodó egyik vendég segítette fel a földről. Ekkor a másik vádlott számon kérte a sértettől, hogy miért lökte el a társát, majd felszólította őt, hogy menjen ki a presszóból és verekedjen meg vele. A presszóban pultosként dolgozó hölgy alkalmazott ekkor a további tettlegesség megelőzése érdekében a két férfi közé állt, azonban a vita elfajult és a két férfi lökdösni kezdte egymást. A másodrendű vádlott egy széket is felkapott, hogy azzal menjen neki a sértettnek.
A két férfi erőszakos magatartása alkalmas volt arra, hogy az ott tartózkodó személyekből megbotránkozást vagy riadalmat váltson ki.
Velük szemben a Nagykanizsai Járási Ügyészség társtettességben elkövetett garázdaság vétsége miatt emelt vádat és pénzbüntetés kiszabását indítványozta.
A cselekményről készült felvétel az alábbi linken elérhető.
(Forrás: Zala Vármegyei Főügyészség)