Egy amerikai Csehországból
Újabb játékossal sikerült megállapodnia a Zalakerámia ZTE KK-nak, így az amerikai Tony Hicks lett a harmadik nyári új igazolás.
Korábban már bejelentették, hogy a szerb Danilo Ostojic marad a csapat keretében, ahogy a fiatal Simó Bence is. Új érkezőként az amerikai Delano Demetrius Spencer és a Soprontól igazolt U19-es válogatott Csátaljay Péter csatlakozott az együtteshez, ezúttal pedig Tony Hicks érkezését jelentették be.
Az amerikai fiú 1994. március 15-én született, 187 cm magas, a Louisville és a Pennsylvania egyetemi csapataiban edződött az NCAA-ban. Első európai csapata a német a Rostock Seawolves lett 2018-ban, majd az angol Surrey Scorchershez, onnan vissza Németországba, a Bochum együtteséhez vezetett az útja. Az előző szezonban, novemberben csatlakozott a cseh élvonalbeli Usti nad Labem együtteséhez, melyben 34 mérkőzésen lépett pályára, 16.8 pontot átlagolt és mérkőzésenként 5.5 asszisztot jegyzett. Cseh együttesével a bajnokság legjobb négy csapata közé jutott. Nem lesz ismeretlen a ZTE vezetőedzőjének, Lubomir Ruzicka számára sem, amit bemutatkozásként Tony Hicks is megemlített:
– Hálás vagyok ezért az új lehetőségért és kihívásért. Nagyon jó dolgokat hallottam a ZTE-ről és a magyar bajnokságról is, alig várom, hogy munkába álljak és megismerjem a srácokat, a várost és a szurkolókat is. Személyesen ismerem az edzőt az elmúlt csehországi szezonból, teljesen bízom az ő rendszerében és elképzeléseiben. Hiszem, hogy ez egy különleges év lesz mindenki számára Zalaegerszegen. (Forrás: Zalakerámia ZTE KK)