Súlyos sérülésbe torkollt az italozás
2022. október 31-én éjszaka, Keszthelyen, a Pethe Ferenc Kollégium épületében található szórakozóhelyen erősen leittasodott a 20 éves helybeli férfi, aki a szórakozóhely bejárata előtt, az utcán vitába került két másik férfivel is, amely során egyiküket két alkalommal is arcon ütötte ököllel, majd dulakodni kezdett a férfivel. Egy harmadik férfi megpróbálta a vádlottat visszatartani, de a továbbra is agresszíven viselkedő vádlott őt is félrelökte, és a sértettet újra megütötte, majd az ütéstől a földre esett férfit ismét megütötte, és meg is rúgta.
A bántalmazás következtében a sértettnek súlyos sérülése keletkezett.
A Keszthelyi Járási Ügyészség testi sértés bűntette miatt emelt vádat a férfivel szemben, melyben felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozta.
Dr. Jánky Judit
sajtószóvivő