Gyökeresen eltérő vélemények Pacsán

2023. 05 10. 09:34

Másképp látják a képviselők és másképp látja a polgármester

Hetente kétszer kormányablakbusz várja a helyieket és a környékbelieket Pacsán.

A pacsai képviselő-testület 2023. március 14.-iki feloszlatásával kapcsolatban lapunk hivatalos levélben megkereste a feloszlatás mellett döntött öt képviselőt. Korábban részletesen beszámoltunk elhatározásuk lényegéről. Mint írták, Kelemen Tamás polgármester részéről nem volt együttműködési készség, döntéshozatal előtt nem egyeztetett velük. Így volt ez a megszűnő okmányiroda kormányablakká való átalakításával kapcsolatban is. Sőt, a polgármester ebben az ügyben dr. Sifter Rózsa főispánhoz írt leveléről sem volt tudomásuk, ezért közérdekű adatigényléssel fordultak a polgármesterhez, ám ő kérésüket nem teljesítette. Ezért kénytelenek voltak a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságot megkeresni.

Levelünkre válaszolva négy képviselő – Dancsák Dávid, Gombos László János, Jakab Sándor és Sabján Péter – megerősítette mindazt, amit korábban mondott. Egyedül Csalló Ervin nem válaszolt. A Zalatáj információja szerint a jövőben nem kíván közszereplést vállalni. A feloszlatást megszavazta, de ezzel részéről lezártnak tekinti az ügyet.

Kelemen Tamás polgármesterrel is két alkalommal váltottunk levelet. A kisváros vezetője részletes válaszában első alkalommal határozottan cáfolta a képviselők felvetéseit. Hosszú levelének mondandóját úgy lehet összegezni, hogy a képviselők minden lényeges kérdésben tájékoztatást kaptak, erről meg lehet győződni a rendelkezésre álló dokumentumokból. A képviselőknek lehetőségük volt az iratokba való betekintésre, ebben senki nem akadályozta meg őket. E tényeket bizonyítani tudja, s amennyiben szükséges lesz, jogi úton is.

2023 június 11-én időközi választás lesz Pacsán.

Kelemen Tamásnak írt második levelünk a képviselők közérdekű adatigénylésére irányult. Mint írta válaszában, a képviselőknek a 2023 február 23.-iki testületi ülésen az okmányirodával kapcsolatban az összes iratanyag 2012-től a rendelkezésükre lett bocsátva. Később az egyik képviselő a teljes iratanyagot átnézte. A közérdekű adatigényléssel kapcsolatban, az iratok megismerhetőségre vonatkozó feladatot pedig a jegyző, s nem a polgármester látja el.

A vélemények tehát merőben eltérnek. Mást állítanak a kialakult helyzettel kapcsolatban a feloszlatásra szavazó képviselők, mint a polgármester, aki a felvetéseket határozottan cáfolja.

Ami viszont tény, s egyértelmű: 2023. június 11-én időközi voksolás lesz Pacsán, ahol polgármestert és képviselőket választanak.

Ekler Elemér

 

Június 11-én lesz az időközi választás Pacsán 2023.03.28.

Pacsán és környékén házhoz megy az ügyintézés 2023.03.17.

Feloszlatta magát a pacsai képviselő-testület (Frissítve) 2023.03.16.