Bokrétaünnepet tartottak a Széchenyi egyetem új zalaegerszegi épületénél

Balról prof. dr. Friedler Ferenc, a Széchenyi István Egyetem tudományos elnökhelyettese, rektora, Balaicz Zoltán zalaegerszegi polgármester, dr. Háry András, a ZalaZONE Ipari Park Zrt. vezérigazgatója, prof. dr. Palkovics László, a Széchenyi István Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke, Vigh László országgyűlési képviselő, dr. Filep Bálint, a Széchenyi István Egyetem elnöke, Kolossváry Tamás, a Széchenyi István Egyetem Zalaegerszegi Innovációs és Képzési Központjának vezetője, valamint dr. Kovács Zsolt, a Széchenyi István Egyetem általános és oktatási elnökhelyettese a bokrétával.
Fotó: Majer Csaba
A győri Széchenyi István Egyetem Zalaegerszegen, a ZalaZONE Parkban lévő járműipari tesztpályája mellett építi a tudományos és innovációs park előadóépületét, ahol csütörtökön tartottak bokrétaünnepséget.
Az új előadóépület a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban elnyert 543,3 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásból épül.
Az egyetem célja, hogy nemzetközi színvonalú oktatási-kutatási környezet megteremtésével járuljon hozzá a térség versenyképességének erősítéséhez.
Ezt szolgálja az intézményt fenntartó Széchenyi István Egyetemért Alapítvány tulajdonában lévő ZalaZONE Park is, ahol tudományos és innovációs park fejlesztése zajlik. Ennek része a tavaly átadott inkubációs és szállásépület, valamint a még készülő 500 négyzetméteres, háromszintes előadóépület, amelynek legmagasabb pontját most érték el a kivitelezők.
Friedler Ferenc, az egyetem tudományos elnökhelyettese, rektora hangoztatta: az intézmény az elmúlt időszakban olyan vezetési modellt teremtett meg, amely lehetővé teszi, hogy versenyképes legyen mind a hazai, mind a nemzetközi felsőoktatási térben. A ZalaZONE-on létrehozott és folyamatosan fejlesztett tudományos és innovációs park emblematikus helyszín az intézmény céljaink megvalósítására. (Forrás: MTI)