– avagy egy politikai per a 33. esztendőben

Szokásban volt a zsidóknál, hogy a tavaszi ünnep alkalmával egy elítéltnek megkegyelmeztek. Abban az esztendőben egy politikai fogoly és egy köztörvényes bűnöző állt Pilátus törvényszéke előtt: a Názáreti Jézus, és egy Barabás nevű férfi, akit gyilkossággal vádoltak.

Pilátus, a rómaiak judeai helytartója előírás szerint kihallgatta Jézust, akit a főpapok izgatással, a törvényes rend megdöntésére tett kísérlettel vádoltak, s felrótták neki azt is, hogy a zsidók királyának nevezi magát, amivel megvalósította a felségsértés bűntettét.

– Te vagy a zsidók királya? – kérdezte Jézust a helytartó.

– Te mondád – felelte egyszerűen a vádlott.

– Tehát király vagy te? – faggatózott tovább Pilátus. Jézus meg égre révedő tekintettel annyit mondott csak:

– Az én országom nem e világból való.

Pilátus tanácstalan volt. Jézus vallatásakor nem igazolódtak a főpapok által beterjesztett vádindítvány kitételei. A vádlók és az elámított, felheccelt tömeg egyre ingerültebben várták az ítéletet. A helytartó a papi fejedelmekhez fordult:

– Mit kívántok, hogy cselekedjek nektek? Én semmi bűnét nem találom ennek az embernek!

– Feszítsd meg! – kiáltották a főpapok. – Feszítsd meg! Feszítsd meg! – zúgott, morajlott – mintegy visszhangként – a tömeg.

Pilátus tisztelte a törvényt, s nem volt kedvére, hogy ártatlannak ítélt embert küldjön a Koponyák hegyére, ahol a kivégzések helye volt abban az időben. Tudta viszont azt is, hogy meg kell felelnie hatalma legfőbb támaszai, a főpapok és az általuk mindig mozgósítható tömeg elvárásának. Hirtelen mentő ötlete támadt: az egy elítéltre korlátozott amnesztia. Az ítéletére várakozókhoz fordult.

– Szokás, hogy Húsvétkor elbocsássak egy halálra ítéltet. Íme, itt van a gyilkosság bűnével terhelt Barabás, és Jézus, akit ti azzal vádoltok, hogy a Zsidók Királyának nevezi magát. Feleljetek! Melyiknek kegyelmezzek, melyiküket bocsássam el, Jézust vagy Barabást?

– Barabást! – zúgták a vádlók.

– És mit cselekedjek Jézussal?

– Feszítsd meg, feszítsd meg! – hangzott könyörületlenek kórusa. Pilátus engedett a Jézus halálát követelőknek. „Én mosom kezeimet” – mondta inkább csak magának, meghasonlott lelkiállapotában – mintegy elvetve magától a felelősség terhét.

Jézust megragadták a zsidók, megostorozták, bíborvörös köpönyeget adtak rá, fejére tövisből font koszorút tettek, kezébe – tovább fokozva a csúfságot – nádszálat nyomtak királyi jogar gyanánt és röhögve-hörögve, gúnyos hajbókolással körbetáncolva Jézust, üvöltötték:

– Üdvözlégy, Zsidó Királya!

A papi fejedelmek önelégülten szemlélték Jézus kínzását, meggyalázását, s hitték, hogy a Názáreti megfeszíttetésével véglegesen leszámolnak legnagyobb politikai ellenfelükkel.

Nem tudták, hogy Nagypéntek után eljön a Húsvétvasárnap: Feltámadás.

Farkas László