Mi állhat a kanizsai főorvos elleni nyomozás hátterében?

2023. 02 27. 14:59

A Kanizsai Dorottya Kórház. Egy főorvossal egyelőre kevesebb?
Fotó: MTI/Varga György

Mint ahogy az múlt pénteken több lapban, hírportálon megjelent (így a Zalatájban is), vesztegetés elfogadása bűntett gyanúja miatt nyomozást rendelt el a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság a nagykanizsai kórház egyik osztályvezető főorvosa ellen.

Noha a rendőrségi közlemény – ilyenkor szokásos módon – nem említ nevet, Nagykanizsán hamar tudni vélték, hogy melyik osztály vezetőjéről van szó. Azt is tényként állították egyesek, hogy a főorvos már fel is mondott.

Nos, ezt maga az érintett cáfolta, amikor beszéltünk vele, de valószínűsítette, hogy ez fogja tenni. További kérdéseink elől kitért, mondván egyelőre nem kíván nyilatkozni.

Kerestük dr. Brünner Szilvesztert, a Kanizsai Dorottya Kórház főigazgatóját, hogy a kialakult helyzetről kérdezzük, ám olyan visszajelzést kaptunk, hogy egyelőre nem aktuális a nyilatkozat. A biztonság kedvéért – s hogy tisztázzuk; nem szenzációhajhászó szándékkal keressük – levelet is küldtünk. Ebben arról érdeklődtünk, hogy a nyomozás időtartama alatt dolgozhat-e a kórházban a főorvos, s ha nem, az hogy érinti az adott osztály munkáját. Reméljük, hamarosan megérkezik a válasz a főigazgatótól.

Kíváncsiak voltunk arra is, hogy milyen az ügyben szereplő főorvos megítélése Nagykanizsán és környékén. Szakmailag felkészült, munkahelyén tisztességesen helytálló orvosnak tartják, a város köztiszteletben álló polgárának. A hálapénz elfogadásának tiltása előtti időszakban nem tartozott a „zsebmetsző” orvosok közé, ezért is lepődtek meg a gyanúsításával. S azt sem értették, hogy miért kellett állítólag kilenc rendőr az előállításához.

Ekler Elemér

Hálapénzt fogadott el egy nagykanizsai orvos (2023.02.24.)