Elkezdődött a második 25 esztendő
Bagod a tollaslabda utánpótlás-nevelés zalai központja
A Zala vármegyei sportélet ikonikus alakjával, Käsz Ferenccel, a Bagodi Fekete István Általános Iskola testnevelőjével beszélgettünk annak kapcsán, hogy Bagodban már 26. éve folyik tollaslabda oktatás.
Beszélgetésünk most nem arra a 94.000(!) kilométerre irányul, amennyit az elmúlt évtizedekben futottál, hanem másik szívügyedre, a tollaslabdára. Hogyan indult?
– Amikor a bagodi önkormányzat felépítette a 1997-98-as tanévre az új iskolai tornatermet, nyáron a barátainknál voltunk, ahol szórakozásképp tollasoztunk. Másnap ugyan alig tudtam az izomláztól megfogni a kanalat ebédkor, de nagyon élveztem, helyszínként pedig adta magát a nagy tornaterem. Emlékszem, kezdetben a pályát fekete szigetelő szalag jelezte. A megyében a sportág teljesen fehér folt volt, pláne a gyerekek képzése, messzire kellett eljárnunk, hogy legyen meccsrutinunk. Lendva (Szlovénia), Pápa, Segesd, Pécs, Budapest. 1998-ban már saját versenyt is rendeztünk, majd sportbemutatókra jártunk, népszerűsítettük a játékot.
– Mi volt a célod?
– Errefelé új volt e sportág, szinte ismeretlen. Viszont mindenki tudja művelni, a cél lehetőséget adni azoknak, akik nem találták még meg a számukra megfelelő sportágat, illetve felkelteni a sport iránti érdeklődést. Sok helyen űzhető. Közösséget épít, kikapcsol. A megyében ma is ritka az utánpótlás nevelés,a szövetség 10-15 éve kezdett nyitni az iskolák felé.
– Mit mondanál annak, aki csak legyint rá?
– A labda induló sebessége majdnem 500 km/óra, sokkal gyorsabb minden labdánál. Ráadásul a pálya is kicsi. A teniszben a maximum alig több mint 260 km/óra. Rettenetesen gyors játék, szinte semmi pihenőidő nincs a meccs alatt, rengeteget kell futni, sokkal pontosabban lehet helyezni a labdát, mint más sportágakban. Óriási robbanékonyságot kíván, villámgyors reflexeket, hatalmas állóképességet. A világ legjobbjai Dániából, Japánból, Kínából, Indonéziából kerülnek ki, ők a világelit. A Távol-Kelet adja a legjobb edzőket a világ minden részére, Magyarországon is sok indonéz tréner dolgozik.
– Gondoltad-e, hogy ez lesz belőle?
– Nem – mondta nevetve. – Minden gyerek állandóan versenyre szeretett volna járni. Először, mint kezdők, kis túlzással csak a labdákat szedtük fel a földről a meccseken, szinte mindenki jobb volt nálunk. Aztán sorozatosan jöttek az országos dobogós helyezések a tanulóévek után. Edzésre most 20-30 tanuló jár. Éveken át saját kuparendszerünk volt 4 résztvevővel: Pécs, Pápa, Segesd, Bagod. Többen versenybírói tanfolyamot végeztünk. A bagodi versenyeken több olyan játékos vett részt, akikből felnőttként válogatott játékosok lettek, egyikük az olimpiára is kvalifikálta magát.
– Hány tanítvány fordult meg a kezeid alatt?
– Huu, nem tudnám megmondani, sok 100! Sokan azóta felnőttként művelik és már a gyerekeiket edzem.
– Hol helyezzük el Bagodot a tollaslabda térképén, Zala vármegyében?
– A gyerekekkel kevesen foglalkoznak rendszeresen Zalában. Nálunk két edzés van hetente az adott korosztálynak, jó lenne, ha több férne bele. Zalaegerszegen, Keszthelyen működik egyesület, de felnőttek számára, folyamatos edzői instruálás nélkül. Utánpótlás nevelés ilyen szinten Bagodban van.
– Mennyire voltatok eredményesek az elmúlt negyed évszázadban?
– A diákolimpia a következőképp működik. Helyi selejtezők, aztán városkörnyéki, majd megyei, ezután területi (Somogy, Zala, Baranya vármegye jelenti a „területet”), végül a legjobbak jutnak be az országos döntőbe. Nem egyszer a területi versenyről – ami már a 4. kör – továbbjutó 7-8 diákunk közül mindegyikük bejutott az országos döntőbe, ahol kb. 300 versenyző játszik 3 napon át 12-15 pályán folyamatosan. Ennyi év távlatából már nem emlékszem pontosan, de 2 diákolimpiai bajnokunk van és rengetegen végeztek a legjobb 10 között.
–Mik a további célok a most induló következő 25 évre?
– Nem változnak: megszerettetni, népszerűsíteni, a gyerekeken keresztül rávenni a szülőket a mozgásra. Ez egy családi program is. Lényegében ha már egy kicsit tettünk sportért, egészségért, már nyertünk.
Bagod Község Önkormányzata