Zalaszentgróton minden rendben?
Baracskai József és Varju László Marcaliban vívott rezsiharcot

Baracskai József (j2), Nagy Zoltán (j3), a DK Zala vármegyei önkormányzati képviselője, Varju László (j1) Marcaliban. Balról dr. Sütő László, a somogyi város polgármestere.
Fotó: Varju László FB-oldala
Bár Baracskai József, Zalaszentgrót polgármestere nyilvánosan soha nem vallotta be a Demokratikus Koalícióhoz (DK) való tartozását (az önkormányzati választáson is egy nagyon-nagyon civil szervezet, a Szentgrót Most támogatásával indult) január 25-én, szerdán Varju László, a DK alelnökének társaságában felkeresték dr. Sütő Lászlót, Marcali polgármesterét.
Erről Varju László maga számolt be közösségi oldalán, majd arról is tájékoztatta az olvasókat, hogy ezt követően „rezsi fórumon” vettek részt, mivel a rezsiárak „Somogyban is rengeteg embernek gondot okoznak”.
Azt is elmondta az MTVA székházat többször is sikertelenül ostromló DK-harcos, hogy tippeket is tudott adni a spórolást illetően.
Varju rezsispóroló szakember esetleg már számba vette azt is, hogy mi lesz, ha esetleg a bíróság nem az ügyészség által javasolt felfüggesztett börtönbüntetést szabja ki, s a több bűncselekménnyel vádolt árnyékminiszternek (Dobrev Klára árnyékormányának energia- és rezsiügyi minisztere – a szerk.), be kell vonulnia a „kaptárba”. Nem kell otthon fűteni – ez is a spórolás egyik formája.
Vajon milyen szerepe lehet Zalaszentgrót polgármesterének Klára asszony árnyékkormányában, ha van ideje kampányrendezvényekre kísérgetni az árnyékminisztert?
Zalaszentgróton minden rendben van? Erről majd személyesen is megkérdezném Baracskai Józsefet. Régóta aktuális lenne egy interjú. Szerencsére az eddigi visszajelzés szerint nyitott Zalaszentgrót polgármestere a találkozót illetően.
Ekler Elemér