Pankotai Lili pert indít korábbi iskolája ellen

2023. 01 20. 10:39

Szegény leány… butaságokat beszél. A határokat ő tolta ki, s még azokat is átlépte. Ő is percember lesz…
Fotó: Facebook

„Számomra ez nem egy személyes háború, de elfogadhatatlan dolgok történtek velem” – szögezte le.

Pankotai Lili, egy október 23-i tüntetésen több ezer ember előtt elmondott, trágárságokkal tűzdelt beszédével került a közbeszéd középpontjába. A pécsi Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumból novemberben jött el, mert szerinte pszichológiai hadviselést folytattak ellene. Most már Budapesten tanul, az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumban (AKG), azt mondja, itt megtapasztalta, hogyan kellene működnie egy iskolának.

A TASZ-szal közösen most pert indít a volt iskolája ellen, amiért a véleménynyilvánítása miatt megalázták. A középiskolás lány a Telexnek leszögezte, hogy nem személyes bosszúról van szó, inkább példát akar mutatni mindenkinek.

„Azért döntöttem el, hogy nem zárom le az ügyet, mert szerintem ma Magyarországon a határainkat kitolták, és „hozzászoktattak minket a most működő rendszerhez.

Ideje lenne már szépen lassan elkezdeni visszatolni ezeket a határokat. Számomra ez nem egy személyes háború, de elfogadhatatlan dolgok történtek velem” – fogalmazott Pankotai Lili. (Forrás: mandiner)

* * *

A korábbi tinédzser korú, mocskos szájú diák, Nagy Blanka helyébe lépő Pankotai Lili saját érdekében remélhetően hamar észreveszi a politikusi álmokat szövögető, de kegyvesztetté vált Blankácska bukásának tanulságait. Rájön arra, hogy a sikeres közéleti szerepléshez, pályafutáshoz kevés az ocsmány beszéd, az agresszív viselkedés.

Most még nem oszlott szét a lila köd a tisztánlátáshoz, ráadásul ez a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) nevű, külföldről pénzelt álcivil felforgatószervezet rátelepedett Lilire.

Amíg hasznuk lesz ebből az ostobácska fruskából, addig kihasználják. Aztán dobják…

S majd találnak egy újabb balekot…

Ekler Elemér