Immár Keszthelyen is
Kibővített szolgáltatásokkal várják a vállalkozásokat Zalában
A Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány Keszthelyi Vállalkozásfejlesztési Irodája a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségével kötött megállapodás értelmében a jövőben VOSZ Pontként is működik, lehetővé téve a Széchenyi Kártya Program hiteltermékei vállalkozások általi igénylésének helyben történő befogadásával kapcsolatos ügyintézést.
Az erről szóló megállapodás ünnepélyes aláírására, 2023. január 20-án, pénteken került sor az alapítvány alapítója, a Zala Vármegyei Közgyűlés székhelyén, a Megyeháza I. emeleti Zala György termében.
Az eseményen jelen volt Gesztesi Béla, a VOSZ ügyvezető igazgatója, Doucha Ferenc, a VOSZ Zala Megyei Szervezetének volt elnöke, Pácsonyi Imre, a Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány kuratóriumának elnöke, valamint Kustán Gyula, a Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány ügyvezető igazgató-helyettese.
A VOSZ ügyvezető igazgatója, valamint a ZMVA kuratóriumának elnöke által aláírt megállapodás azt a 2014. július 24-én létesített együttműködési megállapodást módosítja és egészíti ki, amely a VOSZ és a ZMVA munkáját segítő kapcsolatrendszer kialakítására, a korábbi kapcsolatok szorosabbra fűzésére irányult, amely biztosítja, hogy a felek és az általuk képviselt tagok, tagszervezetek minél egyszerűbben, gyorsabban és hatékonyabban vegyenek részt a kis- és középvállalkozások érdekeinek képviseletében, továbbá a Széchenyi Kártya Program, valamint a ZMVA termékeit igénylő vállalkozók ez irányú igényeinek kielégítésében.
A továbbiakban tehát nem csak Zalaegerszegen és Nagykanizsán, hanem Keszthelyen is kibővített szolgáltatásokkal várja a ZMVA a vállalkozókat és a vállalkozásokat. (Forrás: ZMVA)