Bősz Anettnek a Cavinton sem használna
DK: soha nem engedhetünk a szélsőséges gondolatoknak!
Soha nem engedhetünk a szélsőséges gondolatoknak – hangsúlyozta a budapesti gettó felszabadulásának 78. évfordulóján közzétett videóüzenetében a Demokratikus Koalíció főpolgármester-helyettese.
A Facebookra szerdán feltöltött felvételen Bősz Anett leszögezte: ez a közel nyolc évtized a ma élő, aktív generációra még nagyobb felelősséget terhel, mit korábban. Azért, mert alig maradtak, akik el tudják mesélni, hogy milyen volt rettegni, megkülönböztetve lenni, életveszélyben élni, bujkálni, milyen volt, amikor elvitték őket, a legjobb barátot, az édesanyát, a szomszédot, a gyermeket, a nagypapát, a nagymamát, a védtelen csöppségeket, és milyen volt az, amikor elvitatták tőlük az élet jogát is – fogalmazott.
A második világháború vége óta eltelt közel nyolc évtized arra kötelez bennünket, hogy emlékezzünk – mondta. Soha nem feledhetjük el, hogy mi történt itt, és mi történt Európában, ahol az ordas eszmék felülkerekedtek – emelte ki a politikus. Ahol azt gondoltuk, ahol azt gondolták népek, nemzetek, szövetségi rendszerek, hogy származása, vallása alapján bárkitől bármilyét el lehet venni – hangsúlyozta Bősz Anett.
Soha többé Soá – jelentette ki zárásként. (Forrás: MTI)
* * *
Nos, két eset lehetséges csak. Az egyik az, hogy Bősz Anettnek előrehaladott memóriazavara van. A másik – ami legalább ennyire súlyos eset –, hogy egy aljas hazudozó.
Nem olyan régen történt, hogy a „demokratikus” ellenzék miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter azt találta mondani fonyódi fórumán, hogy mi – vagyis az ellenzéki összefogás, benne értelemszerűen a Demokratikus Koalíció is – a kommunistákat és a fasisztákat külön képviselik. Vagyis például az antiszemita és rasszista Jobbikot is.
A budapesti gettó felszabadulásának 78. évfordulóján jobb lett volna, ha meg sem szólal a DK képviseletében Bősz Anett.
Ezen a gyalázatos nőszemélyen a Cavinton sem segíthet. Sokkal nagyobb baja van, mint a memóriazavar.
Ekler Elemér