Novák Katalin államfő a montenegrói elnökkel találkozott

2023. 01 13. 08:20

Novák Katalin fogadta Milo Djukanovic montenegrói elnököt. Az államfő mellett jobbról Ekler Gergely, a Köztársasági Elnöki Hivatal vezetője.

Novák Katalin köztársasági elnök csütörtökön fogadta Milo Djukanovic montenegrói elnököt a Sándor-palotában.

A Sándor-palota csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a két államfő megbeszélésén szó esett a Magyarország és Montenegró közötti együttműködésről, valamint az elmúlt időszak kihívásairól, az ukrajnai háborúról, a koszovói, illetve a bosznia-hercegovinai helyzetről, valamint a Nyugat-Balkán európai uniós integrációjáról.

A magyar álláspont szerint az elmúlt időszak kihívásai még inkább rámutatnak arra, hogy az Európában jelentkező problémák csak a nyugat-balkáni országok bevonásával és mielőbbi integrációjával kezelhetők, Európa biztonságának pedig fontos feltétele a nyugat-balkáni régió stabilitása – hangsúlyozták.

Novák Katalin biztosította Montenegró elnökét, hogy Magyarország továbbra is elkötelezett támogatója Montenegró, valamint a térség mihamarabbi európai uniós integrációjának.

Milo Djukanovic elismeréssel szólt a magyar családpolitikai intézkedésekről, valamint a két ország közötti gazdasági, turisztikai, oktatási, tudományos együttműködésekről és Magyarország elkötelezettségéről a nyugat-balkáni országok integrációjában.

Úgy fogalmaztak: a megbeszélésen szóba került a déli útvonalon felerősödő migrációs nyomás is, a két elnök egyetértett abban, hogy az illegális migrációt meg kell állítani.

Novák Katalin rámutatott, Magyarország 2015 óta nagy erőfeszítéseket hajt végre, hogy megvédje az Európai Unió határait az illegális migrációtól.

Novák Katalin biztosította Montenegró elnökét, hogy Magyarország továbbra is támogatója a térség európai uniós integrációjának.
Fotók: MTI/Sándor-palota