Novák Katalin: válságálló nemzet a magyar
A magyaroknak jó a válságálló képességük – jelentette ki Novák Katalin köztársasági elnök szerda este Budapesten, Magyarországon szolgálatot teljesítő külföldi nagyköveteket fogadva.
Novák Katalin – aki férjével, Veres Istvánnal fogadta a diplomatákat – angol nyelvű beszédében azt mondta: a tavalyi az egyik legnehezebb év volt az elmúlt időszakban, a sok probléma ellenére azonban a helyzet mégsem annyira rossz, a magyaroknak ugyanis megvannak az adottságaik ahhoz, hogy legyőzzék a kihívásokat.
A köztársasági elnök úgy fogalmazott, hogy a koronavírus-járványon remélhetőleg már túl vagyunk, gazdasági és társadalmi következményeivel azonban még szembe kell nézni. Kitört az ukrajnai háború – folytatta a gondok ismertetését. Sok európai országnak problémája volt az energiaellátással. Magyarország déli határain növekszik a migrációs nyomás. A társadalomban bizonytalanság tapasztalható, egyes szektorokban nem versenyképesek a fizetések, valamint Brüsszellel is soha nem szűnő küzdelmet kell vívni – sorolta.
Másfelől azonban a magyaroknak erős a gazdaságuk, stabil a politikájuk, továbbá jó a válságálló képességük – hangoztatta Novák Katalin. Hozzátette: Magyarországra stratégiai gondolkodás jellemző, az itt élő emberek pedig keményen dolgoznak és családot akarnak. Büszkék rá, hogy egyszerre magyarok és európaiak, szülőföldjükön kívánnak boldogulni, de egyúttal a világ felfedezésére is vágynak.
A köztársasági elnök azt hangoztatta, hogy a kölcsönös tiszteletre és a pragmatikusságra kell támaszkodni.
A nagykövetekhez szólva kiemelte, hogy látja a sokféleségüket. A különböző kultúrák eltérnek egymástól, más-más döntések születnek, Magyarország azonban tiszteletben tartja ezeket. Cserébe ugyanezt várja el: kultúrájának, döntéseinek mások általi tiszteletét – tette hozzá.
Kitért rá, hogy Oroszország csaknem egy éve támadta meg Ukrajnát. Ebben az ügyben pragmatikusnak kell lenni, de gondolni kell Európa túlélésére is. Az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének (NATO) ki kell maradnia a háborúból, nem szabad hagyni, hogy az érzelmek elragadják és emiatt belekerüljön a konfliktusba – mondta Novák Katalin, azt kívánva, hogy az új év valóban hozza el a békét.
Az államfő kiemelte, hogy számára továbbra is a család áll a középpontban, nemcsak anyaként, hanem abban az értelemben is, hogy Magyarországon miként lehet támogatni a családokat. Közölte: ősszel már az V. Budapesti Demográfiai Csúcsot tartják meg. Megjegyezte, hogy a lengyel nagykövet egy mindössze néhány hetes gyermekkel érkezett a szerdai eseményre. Úgy fogalmazott, örül neki, hogy Magyarország olyan családbarát hely, ahol ez nem jelent gondot.
Azt mondta, számára a külföldi látogatásai az eszmecseréről, az érvek megosztásáról szólnak. Magyarország nyitott hely Európa közepén, és ha valakinek magyarázatra, együttműködésre van szüksége, a magyarok rendelkezésére állnak – jelezte a nagyköveteknek a köztársasági elnök.
Novák Katalin azt mondta, egyebek mellett azért a Magyar Zene Házában tartják a hagyományos újévi fogadást, mert a sok nemzetközi díjat nyert épület jól jelképezi az elmúlt időszak kulturális fejlődését, valamint kiváló példa arra, hogy miként lehet valami egyszerre egyedi és univerzális, tradicionális és modern, magyar és nemzetközi.