Előbb a kommunisták fölnégyelését javasolták, majd nászágyba bújtak velük

2023. 01 11. 09:04

– avagy Bauer Tamás jogállama

Jelenleg múltidézéssel és alkalmi rettegéssel foglalkozik Bauer Tamás
Fotó: MTI/Beliczay László

Aki a megátalkodott hazugságokat kedveli, vagy csak simán mazochista, olvasson minél több Bauer Tamás-posztot, nem fog csalódni. A szerző masszív liberális gondolkodó, aki az SZDSZ-kaméleonok között kezdte a választók félrevezetését – pártja előbb a kommunisták fölnégyelését javasolta, majd nászágyba bújt velük. (Hősünk édesapja, Bauer Miklós is közéleti szereplő volt, aktív éveiben az ÁVH Andrássy úti szabadidőközpontjának manikűrszalonját vezette – tablóképe ma is látható a Terror Házában.)

Az SZDSZ csődje után Bauer Tamás néhány évig Gyurcsány Ferenc DK-jában hirdette az igét, majd innen is távozott. Jelenleg múltidézéssel és alkalmi rettegéssel foglalkozik.

„Gyurcsánynak megint igaza van – tájékoztat minapi posztjában Bauer. – Igaza van abban, hogy a 2010 előtti időket, két évtizedet, az különbözteti meg a 2010 utáni, immár 12 éves időszaktól, hogy 1989/90 és 2010 között Magyarországon demokratikus jogállam volt, 2010 óta pedig nem az van, hanem önkényuralom.” (Az írás egyik legérdekesebb megállapítása, hogy Gyurcsány Ferenc csupán azért kényszerült elmondani az őszödi beszédet, mert addig az MSZP-sek azt hitték, hogy tovább folytatható a Medgyessy-féle kampányban meghirdetett jóléti politika.)

A feledékenyebbek figyelmébe ajánlom, hogy e „jogállami” időszak csúcsán, 2006-ban a kéjes ábrázatú Gergényi Péter rendőrtábornok azonosítószám nélküli keretlegényei élő bemutatót tartottak az állami terrorizmusból.

(Az egyik megvakított áldozat, Nagy László temetése holnap, 11-én délelőtt lesz a Megyeri úti temetőben.)

Pilhál György
Magyar Nemzet