Európa-szerte betöréseket elkövető román bűnbandát lepleztek le Zalaegerszegen

2023. 01 05. 14:31

A sikeres akciót bejelentő sajtótájékoztató.

Európa több országában is az áruházak falát megbontva nagy értékű műszaki cikkeket zsákmányolt az a négy román férfi, akit a zalai rendőrök lepleztek le nemzetközi együttműködésben.

A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság (ZVRFK) csütörtöki sajtótájékoztatóján Vincze Martin, a főkapitányság bűnügyi osztályának munkatársa felidézte, hogy 2021 októberében egy zalaegerszegi műszaki áruházból jeleztek betörést, amelynek során az épület hátsó falát megbontva jutottak be az elkövetők. Az üzletből és annak raktárából mobiltelefonokat, tableteket, okosórákat és fejhallgatókat vittek el mintegy 38 millió forint értékben, ezért jelentős értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás miatt indítottak nyomozást.

Szigeti Zsolt, a nyomozócsoport tagja kifejtette: kiderült, hogy az elkövetők a betöréshez használt eszközöket két nappal korábban egy siófoki barkácsáruházban vásárolták, felvétel készült róluk és az autójukról is. Ennek nyomán arra is fény derült, hogy az elkövetők a vásárlás napján érkeztek Ausztriából Magyarországra egy osztrák és egy lengyel rendszámú autóval, Siófokon foglaltak szállást, és innen indultak Zalaegerszegre, hogy feltérképezzék a zalai betörés helyszínét.

A bűnjelek…

Arról is készültek felvételek, hogy a zalaegerszegi zsákmány megszerzése után Románia felé hagyták el az országot. A zalai rendőrök több európai ország hatóságaival is felvették a kapcsolatot, így azonosítottak négy román állampolgárt, aki Franciaországban, Németországban, Ausztriában, Csehországban és Szlovákiában is hasonló betöréseket követett el – részletezte Szigeti Zsolt.

Karmazsinné Srágli Izabella, a ZVRFK bűnügyi osztályának munkatársa elmondta: az azonosítást követően tavaly áprilisban Hágában tartottak találkozót a magyar, a román és a többi érintett ország bűnügyi hatóságainak munkatársai. Együttműködésüknek köszönhetően december 6-án, európai nyomozási határozat alapján a zalai rendőrök részvételével Romániában, a helyi rendőrséggel közösen több helyszínen tartott rajtaütés során elfogták a négy gyanúsítottat.

Hozzátette, mobiltelefonokat, számítógépeket, adathordozókat és a Zalában használt ruházatukat is lefoglalták. Két embert gyanúsítottként, kettőt pedig tanúként hallgattak ki, de mind a négy ember Romániában szabadlábon védekezhet az ellene folyó eljárásban. (Forrás: MTI)

Falat is bontottak…
Fotók: Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság