Ziháló keblére próbálja ölelni híveit a DK poétája.
Fotó: MTI/Mohai Balázs

Ipari méretekben ontja ránk szabadverseit Gyurcsány Ferenc költő és hadvezér. Reggel, éjjel meg este. Milyen különös, hogy a szemkilövőhegyi pártvezér-politikus Gyurcsány mellett létezik egy magasan szárnyaló, hexameterben verselő, megríkatni akaró Gyurcsány is. (Máig legmegrázóbb alkotása a 2018-as választási zakókesergő: „Szemünkre ereszkedik a legrosszabb rémálom első pár képkockája. […] Gőzös, keleties hatalom, megtorlás, a maradék emberi szövetek szétszaggatása, a polgári szabadság, az emberi méltóság maradékának szertefoszlása stb.”)

Más ez a Láriferi, amióta fáklyalánggá lett. Nemrég arról verselt, hogy a lázadás tettekben megtestesülő vágya emberek lelkét, szívét, értelmét keríti hatalmába. „Ellenzékinek lenni hazafias kötelesség. Rosszul működő rendszert bontani hazafias tett.” (Egyébként épp ezen dolgoznak az árnyékba vonult DK-alkotók.)

Most, az óév legvégén is előbújt Láriferiből a fölkent irodalmár. Arról szavalt, hogy nekik – mármint a DK-olvasókörnek – dolguk van.

Fel is sorolta a tengernyi teendőt, a legmagasztosabba valósággal beleborzong az ember: „Érteni, elfogadni emberi létünk egyediségét, az egyes ember megismételhetetlenségét, ezért az élet mindenekfelettiségét, küzdeni azzal, azokkal, akik ezt irgalmasság helyett a kisajátító önzés magán- vagy közéleti útjára lépnek.”

Katartikus élmény, ahogyan megpróbálja ziháló keblére ölelni híveit a poétává lényegült habzóborász. Akinek most rengeteg dolga van. Nagydolga. Hol van már az a Gyurcsány, aki hajdan még ekképp fakadt ki: „És közben egyébként nem csináltunk semmit négy évig. Semmit.”

Pilhál György
Magyar Nemzet