A Zalaco továbbra is névadó szponzora az egerszegi úszóklubnak
Sajtótájékoztató helyszíne volt minap a zalaegerszegi sport- és tanuszoda. Nem is lehetett volna ideálisabb helyszínt találni a Zalaco Zrt. és a Zalaegerszegi Úszó Klub névhasználói szerződése megújításához.
A fél éve átadott modern létesítmény igazi otthona lett a zalaegerszegi úszóknak, akik az építkezéssel járó átmeneti időszakot sikeresen átvészelték – többek között ez is elhangzott a sajtótájékoztatón. Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere elismeréssel szólt úgy a Zalaco Zrt., mint az úszóklub tevékenységéről, s külön kitért rá: a sütőipari cégnek köszönet jár, amiért segíti az úszóklub munkáját a mostani nehéz időszakban.
Berta László, a Zalaco Zrt. elnök-vezérigazgatója kitért rá, hogy a mai világban nehéz stabilan tervezni, ami mindenkinek az életét megnehezíti. Az övékét is, de ahogy fogalmazott, a nehéz időkben a legfontosabb a támogatás, nem szabad erről megfeledkezni. – A zalai élelmiszeripar utolsó mohikánja lettünk – fogalmazott Berta László, utalva arra, hogy valamennyi, korábbi nagy zalai élelmiszeripari cég a rendszerváltoztatás utáni évtizedben eltűnt. – Ám éppen ezért kötelességünknek érezzük, hogy segítsük a civil szervezeteket. Látva az úszók sikereit, azt gondolom, hogy jó helyre megy a támogatás. Sokan úgy tartják, az úszást könnyű abbahagyni, viszont nehéz újrakezdeni. Ezt mi is szem előtt tartjuk.
A Zalaco-Zalaegerszegi Úszó Klub elnöke, Belső Gábor megköszönte a támogatást a Zalaconak és a városnak, kiemelve, hogy az új uszodának köszönhetően hetente 1.600 kisgyerek részesül úszásoktatásban, amit a klub koordinál. Ez az egyik legfontosabb városi program, aminek a célja az, hogy minden gyermek tanuljon meg biztonságosan úszni, és tavakon, tengereken ne fenyegesse őket a vízbefulladás veszélye a hiányos úszni tudás miatt. Az együttműködés részeként pedig a sütőipari cég dolgozóinak gyermekeit a klub külön úszásoktatásban részesíti. Végezetül Belső Gábor egy képmontázst adott át Berta Lászlónak, ami az elmúlt három év sikereit örökíti meg, hiszen három éve kezdődött az együttműködésük. A most aláírt szerződés újabb három esztendőre szól, s remélhetőleg annak lejártakor is előkerül majd egy hasonló fotóalbum – az újabb sikerekről.