Rózsás János küldetése és életszentsége

A Magyar Műveltség Kincsestára Szabadegyetem közössége november 4-én, péntek délután-este emlékezett meg Rózsás János egykori Gulag-fogoly, író, történész 10 évvel ezelőtti haláláról.

A szabadegyetem ötletgazdája és szervezője, Rajnai Miklós Bánffy-díjas bölcsész Rózsás János életművéhez és munkásságához méltó megemlékezés-sorozatot hozott tető alá. A közösség tagjai először a Nagy-Magyarország Emlékműnél emlékeztek meg példaképeikről és a mindenkori hatalmaskodók, köztük 1956 áldozatairól. Ezt követően a kórházkápolnába vonultak, ahol Fliszár Károly nyugalmazott plébános mutatott be szentmisét Rózsás János emlékére. Már sötétedés után került sor az író házának falán a szabadegyetem közössége, valamint az önkormányzat által elhelyezett emléktábláknál a koszorúzásra, ahol Rajnai Miklós és Balogh László polgármester is méltatta Rózsás János munkásságát.

– Rózsás János éppen 10 évvel ezelőtt, november 2-án hagyott itt bennünket, nem is akartam elhinni, amikor jött a rossz hírrel a telefonhívás – idézte fel a 10 évvel ezelőtt történteket Rajnai Miklós. – Ugyanis előző napon még itt voltam János bácsinál a kislányommal, s habár már járókerettel közlekekedett, mégis tele volt energiával, tervekkel. Nagyon sokat köszönhet neki az utókor, hiszen könyvei által tudhatunk annyi mindent a Gulag rémségeiről, és sokat köszönhet neki a közösségünk (mert itt, ebben a házban született meg a szabadegyetem gondolata), illetve személy szerint én is. A közösség emléktábláját 2016-ban helyeztük el a ház falán, egy család a táblához szükséges anyagot ajánlotta fel, az elkészítést gyűjtésből finanszíroztuk, az emléktáblát pedig Szemenyey-Nagy Tibor készítette el. Ezt követően az önkormányzat is kihelyezte az emléktábláját, amiért hála és köszönet – ne felejtsük el, hogy Rózsás János Nagykanizsa és Zala megye díszpolgára, köztiszteletben álló személyisége volt! János 1953-ban tért haza a Gulagról úgy, hogy nem tudta, él-e még a családjából valaki. Itt, ebben a házban élte le az életét, rendkívül vallásos, tisztességes ember volt, aki azt gondolom, máig példa lehet mindannyiunk számára. Mi, a szabadegyetem közösségének tagjai igyekszünk tovább vinni a szellemiségét és azt a fajta szemlélet-, illetve gondolkodásmódot, amit János bácsi és az ő nemzedéke képviselt.

Rózsás Jánost – akit gyakran a „magyar Szolzsenyicinnek” is neveztek – 1944 decemberében tartóztatta le a Vörös Hadsereg, az volt a vád ellene, hogy önként harcolt magyar leventeként a Szovjetunió ellen. Ezt követően 1944 és 1953 között a szovjet Gulag kényszermunkatáboraiban raboskodott. Két évet töltött Ukrajnában, majd éveket az észak-uráli Szolikamszk erdeiben. Az utolsó négy esztendőt Kazahsztánban dolgozta le, Karabas és Szpasszk után Ekibasztuz bányászvárosban. Itt ismerkedett meg Alekszandr Szolzsenyicinnel, a későbbi Nobel-díjas orosz íróval; három évet töltöttek együtt.

Beszédet mondott a táblánál Balogh László, Nagykanizsa polgármestere is, aki kiemelte: Rózsás János arra volt a legbüszkébb, hogy ő vetette fel, ássák ki az 1952-ben ledöntött és a föld alá temetett Nagy-Magyarország Emlékművet, s állítsák újra.

– Amikor hazatért, biztosan éveken át dolgozott benne az emlékmű fájó hiánya, és még sok minden, aminek köszönhetjük egyebek közt szépírói munkásságát – fogalmazott a polgármester. – Én viszont azt a küldetésességet, életszentséget, példaemberi mivoltot emelném ki Rózsás János kapcsán, ami az övé volt és ami másoknak hitet, saját magának pedig megtartó erőt tudott adni. Hiszen embersége, kitörölhetetlen és törhetetlen életszeretete bizonyosan sokat segített neki abban, hogy túl tudja élni a 9 éven át tartó földi poklot, hazatérjen és visszailleszkedjen a számára új – és bizony gyakran ellenséges – világba. Hogy mi volt a titka? Azt hiszem az, hogy az élet apró szépségeinek is tudott örülni. Ezt példázza az a történet is, amit tőle tudunk: 21 éves korában, 1947. augusztus 6-án Szolikamszk-ban, a lágerben egy szép kis virágot, valószínűleg mocsári mentát látott nyílni és úgy érezte, hogy a lila virág neki is nyílik, a Gondviselő azt neki küldte születésnapjára, mintegy biztatásul. Én ezt az élettanítást szeretném magasra emelni és megmutatni mindenkinek.

A megemlékezésen részt vett Hartmann Józsefné, Klárika, volt Gulag-rab, túlélő (Gödre), dr. Stark Tamás történész, a Magyar Tudományos Akadémia munkatársa, Gulag-kutató, valamint Dupka György szociológus, a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet igazgatója, szintén Gulag-kutató Ungvárról. Utóbbiak részvételével a megemlékezést záró beszélgetés zajlott este a Halis István Városi Könyvtárban, ahol Czupi Gyula igazgató pár szót ejtett Rózsás János írói munkásságáról és megnyitotta az író és Szolzsenyicin köteteit felvonultató kamarakiállítást. Az estet Németh Ferenc hegedűművész játéka tette még méltóbbá Rózsás János emlékéhez.

Szöveg és fotó: Horváth Attila

*  *  *

Rózsás János halálának évfordulója kapcsán a Honvéd Kaszinó és a Pannónia Kulturális Egyesület is megemlékezett az egykori Gulag-fogolyról, íróról, történészről.

Sajnos életében nem kapott kellő nyilvánosságot Rózsás János, pedig több, mint 22 évvel élte túl az úgynevezett rendszerváltást. Mégis sokszor tabu volt vele kapcsolatos cikkeket megjelentetni még az úgynevezett demokratikus sajtóban is.

Lapunk, a Zalatáj kivétel, hiszen megjelenése, 1989 óta rendszeresen közölt cikkeket vele kapcsolatban, bemutatva könyveit, terveit, megosztva tanácsait egy szabad, nemzeti szellemű, demokratikus Magyarország reményében.

A legnagyobb feladatot azonban Rajnai Miklós és csapata, a Magyar Műveltség Kincsestára Szabadegyetem közössége vállalta magára.

Elsősorban neki(k) köszönhető, hogy Rózsás János áldozatvállalása, szellemisége, életbölcsessége, nemzettudata, tisztessége 2022-ben is útmutató számunkra.

Ekler Elemér