Talán ezt is vizsgálhatná az Európai Bizottság

2022. 11 04. 11:36

Politikai aktivisták talárba bújva

Vasvári Csaba audenciára ment az amerikai nagykövethez, nyíltan vállalva a részrehajlását.
Fotó: MTI/Kovács Tamás

Valótlanság az a baloldali vád, hogy a magyar igazságszolgáltatás kormányzati befolyás alatt áll – jelentette ki Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd annak kapcsán, hogy két bíró audiencián vett részt az amerikai nagykövetnél. Szerinte sokkal inkább a bírói köntösbe rejtett politikai akcionizmus fenyegeti az igazságszolgáltatás törvényes jogi működését. Felidézte azt is, amikor az egyik „látogató”, Vasvári Csaba bíró 2006-ban börtönre ítélt egy ártatlanul meghurcolt egyetemistát.

„Tudatos bírói tévedésnek tekinthető, súlyosan törvénytelen ítéletet hozott Vasvári Csaba, az Országos Bírói Tanács szóvivője 2006-ban a megtorlások idején, amit a semmisségi törvény alapján lehetett csak megsemmisíteni – nyilatkozta lapunknak Gaudi-Nagy Tamás, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője arról az egyik bíróról, aki nemrég különös audiencián vett részt az Egyesült Államok budapesti nagyköveténél.

Az ügyvéd kijelentette: Vasvári „szervilis módon a rendőri vallomások abszurditásait fogadta el” annak idején, és az ügyészség felfüggesztett börtönbüntetésre vonatkozó indítványozása ellenére két és fél év letöltendőt adott egy brutálisan levadászott egyetemistának, valamint két év tíz hónapos börtönbüntetést a vele együtt elfogott fiatalembernek.

Az ügyvéd úgy ítélte meg: a szakmai követelmények teljesítését illetően a bíró „messzemenően rosszul vizsgázott” 2006 őszén, amit Dukán Dániel, az általa elítélt fiatalember ügyén keresztül tökéletesen be lehet mutatni. Ezt Völgyesi Miklós volt legfelsőbb bírósági tanácselnök is részletesen megtette a Civil Jogász Bizottság jelentésében. Gaudi-Nagy szerint Vasvári annak a hangulatnak a hatása alá került, hogy akikre a rendőrök terhelő vallomást tettek, azokat egyfajta „vélelmezett bűnösséggel” közelítették meg.

Az ügyvéd úgy emlékezett: Dukánnak azt rótták a terhére, hogy jobb kézzel füstbombával és üveggel dobált, holott a férfi balkezes.

Azt is állították: menekülés közben a parkoló autóknak ütközött és onnan szerezte sérüléseit, miközben az őt utolérő rendőrök gyűrték le és kínozták meg. Vasvári az ügyvéd szerint meg sem próbálta a rendőri intézkedések és a tömegoszlatás jogszerűségét megvizsgálni, „csont nélkül” elfogadta a rendőri jelentéseket. Ráadásul a vádirat garázdasági minősítése helyett a fiatalok tettét súlyos dogmatikai tévedéssel csoportosan és felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntettében állapította meg.

Földre tepernek egy tüntetőt az azonosító jelzés nélküli rohamrendőrök Budapesten 2006. október 23-án. Akkor demokrácia volt Magyarországon az Európai Bizottság szerint. Vasvári Csaba bíró akkori szerepe is kérdéseket vet fel.
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Ezek az ítéletek olyan statáriális jelentések voltak, amellyel a társadalomnak üzentek és megpróbálták a tiltakozástól elrettenteni az embereket – jelentette ki az ügyvéd.

Gaudi-Nagy Tamás úgy fogalmazott: ezek a bírók semmiképpen nem tudták kivonni magukat a teljesen nyíltan propagált akkori kormányzati elvárás alól, mert kriminalizálni próbálták azokat, akiknél felmerült, hogy az őszödi beszéd után Gyurcsány Ferenc távozását követelik.

Szerinte nem is akartak semmilyen karakán hozzáállást tanúsítani, és a szakmai elveket félretéve ennek a hangulatnak megfelelési kényszerből próbáltak eleget tenni. Vasvári Csaba az egyik végrehajtója volt annak a folyamatnak, amelyben törvényellenes cselekedeteket bizonyíthatóan végre nem hajtó fiatalok tartóztattak le.

Bocsánatkérés és fegyelmi következmények helyett azóta is a Gyurcsány-időszak politikai irányvonalával egybecsengő tevékenységet folytat bíróként és az OBT szóvivőjeként – véli az ügyvéd.

Példaként említette a nyári cikket a Guardianben, amelyben liberális jogvédő szervezetek képviselőivel szerepelt, valótlanul állítva, hogy a magyar igazságszolgáltatás kormányzati befolyás alatt áll. Ezzel ellentétben éppen az fenyegeti leginkább az igazságszolgáltatás törvényes jogi működését, hogy egyes bírók „talárba bújva politikai akcionista tevékenységet fejtenek ki”, ami a bírákkal szembeni közbizalom aláásására is alkalmas – hangsúlyozta.

Az Országos Bírói Tanács (OBT) szerint viszont gyalázkodó támadások történtek. Közölték: a bírói látogatás nem érintette a bírói függetlenséget, nem etikai vétség, és ha Darák Péter egykori Kúria-elnök találkozhatott az amerikai nagykövettel, akkor az OBT tagjai is megtehetik ezt.

Bánáti János, a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke megdöbbenésének adott hangot, és elítélte a bírákat ért támadásokat.

Bárándy Péter egykori baloldali igazságügyi miniszter szerint a bíróknak politikai ügyekben ma bátornak kell lenniük.

Schiffer András jogász azonban értetlenségét fejezte ki Vasváriék vizitjével kapcsolatban, mivel nem tudja, miről tudnak a bírók beszélgetni egy nagykövettel. Szerinte az rendben van, ha egy nagykövet tájékozódik, kivéve, ha bíróktól teszi, mert akkor nem hozza őket olyan helyzetbe, mint az amerikai nagykövet tette a két bíróval. Az Amerikai Egyesült Államok nagykövetsége nyilatkozatában azt írta: a nagykövet találkozója a két bíróval összhangban áll a diplomáciai gyakorlattal.

Molnár János
Magyar Nemzet