Nem kértek kegyelmet Haynautól

Csány László politikus, miniszter, az 1848–49-es szabadságharc vértanújának arcképe a Göcseji Múzeum állandó Deák-kiállításán a kehidakustányi Deák-kúriában. Az arckép E. Morin 1851-ben készült litográfiájának reprodukciója.
Forrás: MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba

Méltatlanul kevés figyelmet kapott az utókortól az 1848–49-es forradalom és szabadságharc két polgár vértanúja, Csány László (Zalacsányban született – a szerk.) és báró Jeszenák János, holott – nagy csinnadrattával végrehajtott kivégzésük is zord bizonyság rá – a nemzet legelejéhez tartoztak. Kettejük mártírhalálára négy nappal az aradi tábornokok kivégzése után került sor Pesten, az Újépület melletti fapiacon. Szinte ugyanott, ahol sortűz oltotta ki gróf Batthyány Lajos miniszterelnök életét.

Csány László már a reform-országgyűléseken Kossuth oldalán küzdött, a harcok kezdetén a nemzetőrség szervezője, majd a kormány teljhatalmú megbízottja lett, a Szemere-kormány minisztereként érte a világosi fegyverletétel. Nem kérte Haynau kegyelmét, a kötél árnyékában csupán ennyit szólt: „Hazámért ezt is szívesen!” Emelt fővel lépett a bitófa alá báró Jeszenák János kormánybiztos is; rá Gyulai Pál húsz évvel később írt sírverse emlékezteti az utókort a pozsonyi temetőben: „Szerette hazáját/szívvel, szóval, tettel; / Védte szabadságát / híven, becsűlettel. / Áldozott, szenvedett, / jutalmát nem kérte, / S nem küzdhetve többé, / vérpadon halt érte.”

Kis történelmi színes. Kevesen tudják, 1849. május 21-én a visszafoglalt budai Vár ormára Csány László ifjú unokaöccse, Püspöky Grácián (Nemesapátiban látta meg a napvilágot – a szerk.) tűzte ki elsőként a nemzeti lobogót. Jeszenák báró dédunokája pedig az az Esterházy János felvidéki politikus, aki nem félt kimondani 1939-ben: neki a kereszt a jelenés, nem a horogkereszt. És az is ő volt, aki évekkel később Szibéria ólombányáiban a kommunistáknak is az arcába merte vágni: neki csillag sem kell a kereszt helyett.

A vér nem válik vízzé.

Pilhál György
Magyar Nemzet