Csaknem négymilliárd forintos foglalkoztatási program indul Zala megyében

2022. 09 27. 08:56

Hat éven át tart majd a program.
Fotó: Zalatáj

Zala megye foglalkoztatási szintjének növelésére hat éven át tartó, csaknem négymilliárd forint támogatással megvalósuló program indul, amely több mint 2500 embernek segítheti az elhelyezkedését – közölte a Zala Megyei Önkormányzat a pályázat konzorciumvezetőjeként az MTI-vel.

A Terület- és településfejlesztési operatív program Plusz keretéből zalai foglalkoztatási-gazdaságfejlesztési együttműködésekre nyert el 3,892 milliárd forint európai uniós támogatást a Zala Megyei Önkormányzat, a Zala Megyei Kormányhivatal, a Zala Megyei Önkormányzati Hivatal és a Zala Megyei Területfejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Kft. konzorciuma.

A Széchenyi Terv Plusz programban megvalósuló projekt célja, hogy az egész megyére kiterjedően – a már működő foglalkoztatási-gazdaságfejlesztési együttműködések (paktumok) eredményeinek integrálásával – segítsék a megye gazdasági és foglalkoztatási célú fejlesztéseit. Kiemelt cél Zala megye foglalkoztatási szintjének növelése a munkaerőpiacot befolyásoló szereplőkkel kialakított partneri viszony, a már létrejött együttműködések fenntartásával és megerősítésével.

A program munkaerőpiaci tevékenységeibe kizárólag 30 év felettieket vonnak be, köztük az 50 év feletti, nem alacsony iskolai végzettségűeket, a rossz közlekedésű településen élőket, az inaktív személyeket, valamint az ingázást vállaló, magasabban képzett álláskeresőket.

A projektben közel 2300 munkanélküli és 300 inaktív személy vehet részt, közülük várhatóan csaknem 1600-an kaphatnak állást vagy válhatnak önfoglalkoztatóvá a hat év alatt megvalósuló programban. A munkaerőpiaci tevékenységeken túl a támogatás kiterjed a szociális gazdaság fejlesztésére, helyi termék és szolgáltatás fejlesztésére, befektetésösztönzésre, ágazati gazdaságfejlesztésre és a szükséges szakmai és módszertani fejlesztésekre is.