Régi csibészek az árnyékkormányban
Dobrev Klára árnyékkormányában Bodnár Zoltán árnyék-pénzügyminiszter látszik a legszínesebb egyéniségnek – már amennyire az a félhomályból kivehető. Máris szomszédra emlékeztető apró, idegesítő figurát képzeljünk el, aki volt már jegybankalelnök, dolgozott a Konzumbanknál, a CIB Banknál, a Malév Igazgatóságnál, hogy csak a lényegesebbeket említsem. (Egy időben az Állami Autópálya-kezelő Rt.-t is igazgatta; ez úgy nézett ki, hogy milliárdokat adott a Betonút Rt.-nek, amely autópályát ugyan nem épített ebből, viszont odaadta a pénzt a megnyerő modorú Kulcsár Attilának. A folytatást ismerjük…)
A Gyurcsány-korszakban Bodnárt már az állami Eximbank élén találjuk, ahol sajátos módon támogatta a magyar vállalatok exportját. Legemlékezetesebb húzása az volt, amikor milliárdos hitelt adott néhány zavaros hátterű offshore-brigádnak, hogy azok egy magyar céggel plázát építhessenek Moszkvában. Plázát ugyan nem építettek, ellenben a fölvett pénzzel együtt eltávoztak, sőt az ügyletre „garanciát” adó kazah bank elnöke is leporolt. Az eltapsolt 27 milliárd után azóta is nyomoznak.
A pénzügyminiszteri árnyékszék kinevezettje már kóstolgatta a politikai pályát, egy ízben Fodor Gábor liberális pártjának jelöltjeként megpróbált felkapaszkodni a főpolgármesteri székbe, ám még az afrikot sem sikerült kiharapnia az ülésrúgók közül (2,1 százalék). Akkori távozása megrendítette Fodor Gábor felekezetét: „Hálásak vagyunk kivételes szakmai munkájáért, amellyel hozzájárult a Liberálisok gazdasági programjának elkészítéséhez” – írta búcsúztatójában a párt, amely szerint Bodnár szereplései minden kormányellenes szavazónak hiányozni fognak.
Az országnak meg a 27 milliárd.
Pilhál György
Magyar Nemzet