20:2 a Honvéd „javára”

2022. 09 15. 10:49

Garázda futballszurkolókat ítéltek el Zalaegerszegen

Fölényesen nyerte a ZTE-Honvéd különmeccset a kispesti szurkolótábor a Zalaegerszegi Törvényszék ítélete szerint.
Fotó: Zalatáj

Csaknem kéttucatnyi garázda, többségében budapesti futballszurkolót ítélt el a Zalaegerszegi Járásbíróság egy ZTE-Honvéd mérkőzés előtti verekedés miatt – tájékoztatta a Zalaegerszegi Törvényszék szóvivője csütörtökön az MTI-t.

Dr. Vándor Virág felidézte, hogy 2019 októberében a ZTE és a Honvéd labdarúgó-mérkőzése előtt a Honvéd szurkolói egy zalaegerszegi sörözőben és a kerthelyiségében tartózkodtak. Amikor a ZTE-szurkolók egy csapata arra sétált, a budapestiek eléjük álltak, majd a két tábor összeverekedett.

Az összetűzésben csaknem negyvenen vettek részt, ütötték és rúgták egymást. Az ügyészség végül 22 vádlott ellen emelt vádat, közülük ketten a ZTE, húszan a Honvéd szurkolói voltak.

A járásbíróság egy vádlott kivételével – akinek ügyében később születhet döntés – tárgyalás mellőzésével hozott jogerős büntetővégzést. Mindegyiküket társtettesként elkövetett garázdaság bűntettéért ítélték el, tizenheten 180 ezer és 280 ezer forint közötti pénzbírságot kaptak, négy vádlottat két év próbára bocsátottak.