Versenyképesség és egyetemek
Létesítmény-avató Zalaegerszegen

A Széchenyi István Egyetem inkubációs és szállásépülete a ZalaZone tudományos és innovációs parkban Zalaegerszegen az átadás napján, 2022. szeptember 12-én.
Magyarország versenyképessége és jövője nagyban függ az egyetemektől, ugyanis mára egyre inkább a képzett szakemberek megléte dönti el a beruházásokért folytatott nemzetközi versenyeket – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szeptember 12.-én, hétfőn Zalaegerszegen.
A minisztérium tájékoztatása szerint a tárcavezető a Széchenyi István Egyetem inkubációs és szállásépületének átadóján vett részt a ZalaZone tudományos és innovációs parkban, Európa legnagyobb járműipari tesztpályája mellett.
Beszédében kijelentette, hogy válság idején rendkívül éles verseny zajlik az országok között azért, hogy ki tudja a legtöbb beruházást magához vonzani.
Ebben a versenyben döntő fontosságú tényező az adóterhek mértéke, márpedig a 9 százalékos magyarországi társasági adó a legalacsonyabb a kontinensen, illetve a kiszámítható, stabil politikai környezet, amely ugyancsak adott már több mint egy évtizede, továbbá folyamatosan javul hazánk infrastrukturális helyzete is – sorolta.
Majd hozzátette, a versenyt egyre inkább az emberi erőforrás minősége dönti el, az, hogy hol biztosítottak a fejlett iparágakhoz szükséges képzett szakemberek.
Nem túlzás azt állítani, hogy Magyarország versenyképessége és jövője nagyban függ az egyetemektől és az ott zajló munka minőségétől” – fogalmazott Szijjártó Péter.
Majd ezzel kapcsolatban kulcskérdésnek nevezte, hogy milyen hatékonysággal tud megtörténni a gazdaság és a felsőoktatás összekapcsolódása. A dolog lényege, hogy a felsőoktatás részben alkalmazkodjon a világgazdasági folyamatokhoz, részben pedig inspirálja is azokat.
A gazdaság és a felsőoktatás összekapcsolódására jó példa a Bosch és a Széchenyi István Egyetem közötti együttműködés. „Így kapcsolódik össze a Győrben felhalmozott elméleti tudás és a Zalaegerszegen rendelkezésünkre álló gyakorlati infrastruktúra” –fogalmazott a tárcavezető. (Forrás: MTI)

Kolossváry Tamás, a Széchenyi István Egyetem Zalaegerszegi Innovációs és Képzési Központjának vezetője, Filep Bálint, a Széchenyi István Egyetem elnöke, Knáb Erzsébet, a Széchenyi István Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke, Szijjártó Péter, Vigh László fideszes országgyűlési képviselő, Balaicz Zoltán (Fidesz-KDNP) polgármester és Háry András, az egyetem kutatási csoportvezetője (b-j) a Széchenyi István Egyetem inkubációs és szállásépületének átadásán.
Fotók: MTI/Filep István