Össze kell fogni!

2022. 08 05. 09:57

Orbán Viktor üzenete az amerikai konzervatívoknak

Orbán Viktor miniszterelnök nyitóbeszédet mond az Amerikai Konzervatív Unió nyári konferenciáján.

Össze kell fogni az amerikai konzervatívokkal, mert “mi, magyarok tudjuk, hogyan lehet leküzdeni a szabadság ellenségeit a politikai hadszíntéren” – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön a texasi Dallasban, nyitóbeszédet tartva az Amerikai Konzervatív Unió nyári konferenciáján, a CPAC-en.

Hangoztatta, hogy 2024-ben mind az Egyesült Államokban, mind az Európai Unióban fontos választásokat tartanak, és ezek fogják “meghatározni a nyugati civilizációért vívott csata két frontját”.

“Ha valakinek kétségei lennének afelől, hogy a progresszív liberálisok és a kommunisták ugyanazok, “csak kérdezzenek bennünket, magyarokat, mi mindkettővel harcoltunk már”, és ők igenis ugyanazok – fogalmazott a kormányfő a legnagyobb konzervatív seregszemlén.

Hangsúlyozta: “az értékeink, úgymint a nemzet, a keresztény gyökerek és a család lehetnek sikeresek a politikai harcmezőn”, még ma is, amikor a politikai életet a liberális hegemónia uralja. Ezeket az értékeket sikeressé és fősodratúvá tették Magyarországon – vélekedett.

A miniszterelnök úgy látja, a siker kulcsa, hogy 100 százalékon kell harcolni : “az igazat mondjuk, és kiállunk az igazunkért, még akkor is, ha ezért a fél világ támad bennünket”.

A legfontosabb pedig, hogy bízni kell a zsidó-keresztény tanításokban – tette hozzá.

Kiemelte: a mai progresszívok újra megpróbálják leválasztani a nyugati civilizációt keresztény gyökereiről, de ha leválasztják a nyugati civilizációt zsidó-keresztény örökségéről, akkor a legrosszabb dolgok történhetnek meg a történelemben.

A tanítások alapján elég bátraknak kell lennünk ahhoz, hogy akár a legérzékenyebb kérdésekkel is foglalkozzunk, úgymint a migráció, a nemek szerepe és a civilizációk összecsapása – fejtette ki Orbán Viktor. Egy keresztény politikus nem lehet rasszista – tette hozzá.

Kiemelte: a kormány zéró toleranciát hirdetett meg a rasszizmussal és antiszemitizmussal szemben, tehát “ezzel vádolni bennünket nem más, mint hírhamisítás”.

A miniszterelnök kitért arra is, hogy a demokrata vezetésű amerikai kormány ideológiai nyomás alá helyezte Európát és különösen Brüsszelt. Hangsúlyozta: a Barack Obama elnök vezette régebbi adminisztráció “megpróbált arra kényszeríteni bennünket, hogy változtassuk meg Magyarország alaptörvényét, és töröljük ki abból a keresztény és nemzeti értékeket”. A szabad világ vezető hatalma “arra akart bennünket kényszeríteni, hogy változtassuk meg az alkotmányunkat egy globális liberális elképzelés szerint” – fogalmazott. Hozzáfűzte: sikeresen ellenálltak ennek a kísérletnek.

Kifejtette: Texast az Egyesült Államok magányos csillag államának is nevezik, ami azt jelenti, hogy “a függetlenség, a szabadság és a szuverenitás a legkedvesebb érték itt, Amerikának ezen táján”. “Hazám, Magyarország, Európa magányos csillag állama”, a magyarok a függetlenségért, a szabadságért és a szuverenitásért harcoltak az elmúlt 500 évben – fogalmazott. Hozzátette: “harcoltunk a kereszténységért a közép- és újkorban, harcoltunk a kereszténydemokráciáért a huszadik században, és ezt a harcot a mai napig folytatjuk”.

Megjegyezte: ő egy olyan ország vezetője, amely “a mai napig a progresszív liberálisok támadása alatt áll”.

A legújabb progresszív mozgalomra utalva kiemelte: “Magyarország egy régi, büszke, de Dávid-nagyságú nemzet, mely egyedül áll a Globális Woke Góliáttal szemben”. Ezért szeretnék megnyerni az amerikai konzervatívok támogatását is – tette hozzá. Köszönetet mondott egyúttal Donald Trump előző elnöknek a magyar választások előtt nyújtott támogatásáért.

Orbán Viktor miniszterelnök (b) és Matt Schlapp, az Amerikai Konzervatív Unió (ACU) elnöke (j) az Amerikai Konzervatív Unió nyári konferenciáján.

Beszélt arról is, hogy “az Európai Unió okostojásai is nyomást gyakorolnak ránk”. Vissza kell vennünk az intézményeket Washingtonban és Brüsszelben, “barátra és szövetségesre kell találnunk egymásban” – fogalmazott. Emlékeztetett: idén az Egyesült Államokban félidős választásokat tartanak, azt követően, 2024-ben pedig elnök- és kongresszusi választást. Európában ugyanebben az évben európai parlamenti választások lesznek. Ez a két helyszín fogja meghatározni a nyugati civilizációért vívott csata két frontját – jelezte a magyar kormányfő. Mivel ma egyiket sem a konzervatív oldal birtokolja, nem lesz könnyű a következő két év – figyelmeztetett.

A magyarok voltak az elsők Európában, akik nemet mondtak az illegális migrációra és a falnak köszönhetően megállították az illegális migránsok invázióját. Orbán Viktor azt mondta: a magyarok úgy gondolják, hogy meg kell állítani az illegális bevándorlást a nemzet védelme érdekében.

Kiemelte: a magyar kormány úgy döntött, hogy kikéri az emberek véleményét arról, hogy akarnak-e illegális migrációt, vagy sem, és a népszavazáson a magyarok úgy döntöttek, hogy nem akarnak migrációt. Tehát nem akarnak a progresszívak szabályai szerint játszani – tette hozzá.

A miniszterelnök külön beszélt arról, hogy Magyarországon az alkotmány védi a családokat és gyermekeket. A kormány nem csak fizikai falat épített a határokon és pénzügyi falat a családok köré, hanem egy jogi falat is felhúztak, hogy megvédjék a gyermekeket az őket célzó genderideológiával szemben – fogalmazott a miniszterelnök, akinek beszédét a hallgatóság részéről sokszor heves tetszésnyilvánítás kísérte.

Kitért arra is, hogy a magyarok egy népszavazáson nemet mondtak a szülői beleegyezés nélküli iskolai szexuális felvilágosításra. Magyarország történelme során soha korábban nem volt olyan népszavazás, ahol az emberek ilyen óriási többsége mondott nemet valamire – hangsúlyozta Orbán Viktor.

Beszédében jelezte, hogy politikai filozófiája szerint a család az a hely, ahol a szülők átadják az értékeket a következő nemzedéknek. Ha megszűnnek a tradicionális családok, akkor semmi sem mentheti meg a Nyugatot a pusztulástól – vélekedett Orbán Viktor.

Hozzátette: ezért tavaly Magyarország a GDP több mint hat százalékát költötte családpolitikára.

Orbán Viktor azt is kijelentette, hogy Magyarország Európa legbiztonságosabb országa. Hangoztatta, hogy a kormány álláspontja szerint a rendvédelmi szervek nem az emberek ellenségei, ugyanakkor a rendőrségnek tiszteletet kell élveznie.

Védelmébe vette az adócsökkentés politikáját. Úgy vélte, a progresszívak “mindig a pénzünket akarják”, míg a kormány szerint az emberek pénzének a saját zsebükben van a legjobb helye. Kijelentette: 10 év alatt 10 százalékkal csökkentették az adóterheket, ami a legnagyobb adócsökkentés az Európai Unióban.

Nemrégiben azonban “újra célkeresztbe kerültünk, amikor nem támogattuk a globális minimumadóról szóló kezdeményezést” – hívta fel a figyelmet – , az összes európai ország megadta magát, Magyarország az utolsó ellenálló.

Orbán Viktor miniszterelnök nyitóbeszédét nagy érdeklődés kísérte.
Fotók: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Bírálta, hogy a jelenlegi amerikai kormányzat úgy döntött, hogy megszünteti a Magyarország és az Egyesült Államok között fennálló adóügyi egyezményt, amely “valószínűleg minden idők legjobb adózási megállapodása volt”. Ez valójában a baloldal bosszúja volt, mert “az amerikai pénzügyminisztérium valahogy megfeledkezett arról a tényről, hogy nagyon hasonló megállapodásuk van Oroszországgal is”.

Az ukrajnai háborúról szólva úgy vélte: amerikai-orosz tárgyalások nélkül sosem lesz béke. Ukrajna Magyarország szomszédja, és “teljes mértékben szolidárisak vagyunk velük”. Oroszország Ukrajna elleni támadása eddig közel egymillió embert kényszerített arra, hogy Magyarországra meneküljön, jelenleg is naponta több mint tízezren érkeznek.

A kormányfő szerint a globalista vezetők stratégiája kiterjeszti és elnyújtja a háborút, és egyben csökkenti a béke esélyét.

Csak erős vezetők képesek békét teremteni – mutatott rá. Hozzátette: Ukrajna szomszédságában Magyarországnak borzalmasan nagy szüksége van olyan erős vezetőkre, akik képesek arra, hogy tető alá hozzanak egy békemegállapodást. Szintén erős vezetővel rendelkező erős Amerikára van szükségünk – tette hozzá.

A miniszterelnök hangoztatta: a győzelemért kell játszani, “el kell hinnünk, hogy jobbak vagyunk balliberális ellenfeleinknél”. Úgy vélte, ez egy kultúrháború, és új életre kell kelteni az egyházakat, a családokat, az egyetemeket és a közösségi intézményeket.

Mint mondta, meg kell nevezni az ellenfeleket is. Saját ellenfeleként említette Soros Györgyöt. “Ő nem hisz semmiben, amit mi képviselünk”. Sorosnak szerinte egy egész hadsereg áll a szolgálatában: pénz, civil szervezetek, egyetemek, kutatóintézetek és a brüsszeli bürokrácia fele, és arra használja ezt a hadsereget, hogy akaratát rákényszerítse ellenfeleire.

A CPAC 1974-ben alapított jobboldali politikai konferenciasorozat, melyet az Amerikai Konzervatív Unió (ACU) rendez meg; s a közel fél évszázados története során az ACU legnépszerűbb, több tízezer konzervatívot megmozgató rendezvényévé nőtte ki magát. Májusban első ízben Budapesten is rendeztek CPAC-konferenciát, CPAC Hungary néven.

A háromnapos dallasi konferencia előadói között van Donald Trump volt amerikai elnök, számos amerikai republikánus kongresszusi tag és kormányzó, de brazil, izraeli és brit meghívott is felszólal. Magyarországról szintén az előadók közé tartozik Szánthó Miklós, a CPAC Hungaryt szervező Alapjogokért Központ főigazgatója. (Forrás: MTI)