Nagyobb szerepet kapott a hulladékgazdálkodás

2022. 07 19. 10:26

Új szakterülettel bővült a Zala Megyei Kormányhivatal tevékenysége

Németh József (jobbról) és Juhász András.
Fotó: Zalatáj

2021 március elsejétől új szakterülettel bővült a Zala Megyei Kormányhivatal zöldhatóságának feladatköre, ami a nevében is kifejezésre került, hiszen immár a Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Főosztály elnevezést viseli. A főosztályt Németh József vezeti, akihez a Környezetvédelmi, Természetvédelmi Osztály irányítása is tartozik, míg a Hulladékgazdálkodási Osztály vezetője Juhász András.

A kibővült feladatkörről beszélgettünk Németh József főosztályvezetővel.

– A hulladékgazdálkodással korábban is foglalkozott a környezetvédelmi szakterület. A hulladékgazdálkodási hatóság megalakulásakor számos jogszabály megváltozott, ami több új feladatot jelent – mondja elöljáróban Németh József.

– Melyik feladat a legfontosabb?

– Az illegálisan elhelyezett hulladékok felszámolása, mely tevékenység most jogszabályi oldalról is megerősítést kapott. Ennek keretében bővült a munkatársak létszáma, nőtt az eszköztámogatás, mindemellett pedig olyan szakrendszereket is bevezettek, amelyek érezhetően hatékonyabbá teszik ezt a feladatellátást.

– Szervezetileg hogyan épül fel a főosztályon belül a hulladékgazdálkodás?

– Tavaly március óta öt hulladékgazdálkodási felügyelői körzetet alakítottunk ki Zala megyében. Ezek nem követik egészen pontosan a közigazgatási határokat, de gyakorlatilag a járásokra épülnek. Munkatársaink saját ellenőrzéseiken kívül részt vesznek a rendőrségi akciókon, s foglalkoznak a hozzánk beérkező, az illegális hulladékokkal kapcsolatos bejelentésekkel is. Ebben nagy segítségére van az állampolgároknak a 2021-ben bevezetésre került és egyre népszerűbb és hatékonyabb HulladékRadar mobiltelefonos applikációs rendszer, melyet folyamatosan fejlesztenek (a rendszerről részletesebben külön cikkünkben olvashatnak – a szerk.).

– A zalai lakosság mennyire aktív a HulladékRadar használatában?

– Tavaly (gyakorlatilag féléves időszakról beszélhetünk) közel hatszáz ilyen bejelentés érkezett. Ezek száma folyamatosan növekszik, a zalaiak is aktívan élnek ezzel a lehetőséggel. Nagyon fontos, hogy az illegálisan hulladékot elhelyezők személye ismertté váljon. Ellenkező esetben az ingatlan tulajdonosának a kötelessége, hogy a hulladékot elszállíttassa.

Külön iparág lett a hulladék gyűjtése, kezelése, újrafelhasználása.

– Zala megyének melyik része a „legfertőzöttebb” az illegális hulladékhelyezés szempontjából?

– Külön területet kiemelni nem lehet, de főként a nagyobb városok környékét említhetjük. Ezen kívül jellemző még a külszíni anyaglelőhelyek, bányák környezete, de a vízmosásokat és a horhosokat is előszeretettel használják illegális hulladékelhelyezésre.

– A környezet- és természetvédelem területén már kialakult kapcsolatrendszerük van más hatóságokkal. Ez a hulladékgazdálkodásnál is jellemző?

– A hulladékgazdálkodás kapcsán fontos kiemelni az önkormányzatok szerepét. Nekik egyrészt a saját tulajdonú ingatlanok esetében van kötelezettségük, másrészt a bejelentési rendszeren keresztül a felderítés és a megelőzés érdekében tehetnek sokat. Összegezve az eddigi tapasztalatokat elmondható, hogy jó az együttműködés, mely a Zala Megyei Kormányhivatal és a rendőrség közötti kapcsolatrendszerre is jellemző, mely szintén kölcsönösen kedvező.

– Hulladékgazdálkodás… Az összetett szó második fele mit jelent valójában napjainkban?

– A tavaly megszületett jogszabályváltozások csak a kezdetet jelentik. Az utóbbi időben a hulladékot már – a korábbi időszakokhoz hasonlóan – nem szemétnek, hanem nyersanyag-forrásnak tekintjük. Erre utal az is, hogy kormányzati szinten államtitkárság felügyeli a területet. A hulladékkal való foglalkozás a körforgásos gazdálkodás irányába mozdult el. Külön iparág lett a hulladék gyűjtése, kezelése, újrafelhasználása. Ez pedig oda vezetett, hogy a terület hatósági szerepe, tevékenysége is nagyobb szerepet kapott

 

Mi is az a HulladékRadar?

Bejelentés készül a mobiltelefonos applikációs rendszer segítségével.
Fotó: MTI/Krizsán Csaba

A HulladékRadar alkalmazás használatával bejelenthetők a környezetet elcsúfító, szennyező, illegálisan elhelyezett hulladéklerakatok – akár településen belül, akár külterületen. A Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ) által üzemeltetett rendszer alkalmas arra, hogy fotókkal és egyéb, a hulladék fajtájára és mennyiségére, valamint megközelíthetőségére vonatkozó információk megadásával a területileg illetékes hatóság tudomást szerezzen az illegális hulladéklerakásokról, ezáltal intézkedni tudjon annak felszámolásáról a környezet megtisztítása érdekében.

Ha Ön is úgy gondolja, hogy a régi hűtőnek és a felújítás utáni sittnek nem a város szélén, vagy az erdőben van a helye, akkor telepítse a HulladékRadar applikációt, hogy a segítségével közösen tisztítsuk meg Magyarországot!

A HulladékRadart a KIFÜ üzemelteti, az ügyfélszolgálati feladatokat a 1818 Kormányzati Ügyfélvonal látja el.

 

A cikk a Zala Megyei Kormányhivatal támogatásával készült