Üzenet egykori diákvárosomnak (15.)

Máig sem találom és értem a Nagykanizsa és Zalaegerszeg közötti valós vagy álprobléma gyökereit. S ha mégis voltak a múltban konfliktusforrások, azokat már rég meg kellett volna szüntetni és elfelejteni. Az 1960-as évek végén, az 1970-es évek elején, amikor a kanizsai vegyipari technikum diákja voltam, tapintható volt ez a szembenállás. Serdülőként is éreztem az ellentétet, aminek nem voltam ugyan szenvedő alanya, de egyértelmű volt, hogy a polgári hagyományaira büszke Nagykanizsa szemében Zalaegerszeg amolyan „csináltváros” volt csak.

Legyen a történészek dolga, hogy eldöntsék: ezt a kasztszellemet alátámasztották-e valós tények, de az biztos, hogy Kanizsa kissé belealudt ebbe a fensőségbe, míg Egerszeg más sebességbe kapcsolt. S ezt határozottan érezni lehetett abban a négy évben, amikor a Winkler Lajos Vegyipari Technikum diákja voltam.

Miközben az a furcsa helyzet alakult ki, hogy azokban az években jobban éreztem magam Nagykanizsán, mint Egerszegen. Nem, nem tagadtam meg szülővárosomat, de a természet törvényei szerint a serdülőkor meghatározó barátaira ott talál az ember, ahol a legtöbb időt tölti. S én Nagykanizsán töltöttem.

Így lett barátom a kanizsai Haszon János, Farkas Dezső, Béres Gyula, Polai Dezső, de a természetes serdülőkori érdeklődés is kanizsai lányokat ajánlott figyelmembe. A diszkréció kötelez, ezért csak a keresztnevüket említem: Tünde, Éva és Márta. Volt ugyan egy negyedik, sőt ötödik is, de ez az ikerpár alaposan megtréfált. Heteken keresztül felváltva jöttek randevúra. Én, a zöldfülű suttyó bedőltem nekik.

Osztályunk – amely IV d-ként végezve lépett ki az úgynevezett nagybetűs életbe – érdekes közösség volt. Nem tudom összehasonlítani mással, hiszen csak ebben a közegben éltem középiskolásként. Sokfelől jöttünk, különböző háttérrel, s folyamatosan csiszolódtunk össze. Ez is az oka annak, hogy sokat emlegetem ez az időszakot. Pedig eredeti tervem szerint a mai napig terjedő időszakig szóló párhuzam keretében szeretnék tükröt állítani Kanizsa és Egerszeg kapcsolatának.

Az a négy év rendkívül fontos volt életemben. Talán nem is a fejemet töltő tudáshalmaz tekintetében. Pedig az sem volt akármi. Erről gondoskodtak derék és tisztelt tanáraink.

Talán sokkal meghatározóbb volt az az érzelmi hatás, ami egy 14-18 éves fiatal egészséges lelki fejlődéséhez elengedhetetlen. Életünk végéig tartó önzetlen baráti kapcsolatok kialakulása, az első szerelem, az értékes ismeretek, tudás megszerzése, az alma mater tisztelete, szeretete. S persze a szülői háztól való távolság nagy szerepet játszott az önállóság kialakulásában.

S ezt nehéz szívvel lehet csak leírni akkor, amikor három nappal azután vetem papírra ezeket a sorokat, hogy újabb osztálytársunktól búcsúzunk. Kolonics Mária, Menegáti Károly, Reicher Zoltán, Szíjártó Géza, Pál József, Liszy János, Kovács Lajos és Kóbor Miklós után most már Németh Rózsával sem találkozhatunk az őszi érettségi találkozón…

Ekler Elemér
(Folytatjuk)

Kanizsa és Egerszeg… (10.) (2021.12.14.)

Kanizsa és Egerszeg… (11.) (2022.01.25.)

Kanizsa és Egerszeg… (12.) (2022.02.18.)

Kanizsa és Egerszeg… (13.) (2022.04.14.)

Kanizsa és Egerszeg… (14.) (2022.05.13.)