Kinőtte a Liszt-iskola udvarát

2022. 07 11. 08:52

Óriási sikere volt a filmzene-koncertnek

Zsúfolásig megtelt a Dísz tér.

A tavalyi népszerű koncert után, amit Kertvárosban, a közösségi térré alakított korábbi kertmoziban (a felújított Liszt iskola udvarán) tartottak, az idei előadás a Dísz térre költözött a hatalmas érdeklődés miatt.

Hatalmas tömeg volt kíváncsi a folytatásra. A Dísz teret megtöltő ingyenes rendezvényt az ötletgazda, Galbavy Zoltán önkormányzati képviselő nyitotta meg, előtte Tóth László, a zenekari egyesület elnöke köszöntötte a jelenlévőket, köztük Balaicz Zoltán polgármestert, dr. Sifter Rózsa megyei kormánymegbízottat és dr. Kovács Gábor városi főjegyzőt.

A filmzenék megszólaltatása előtt helyi fiatal tehetségek álltak színpadra, majd a közönség a szimfonikusok előadásában, a Knight Rider autóján megérkező Pejtsik Péter zeneszerző, hangszerelő vezényletével hallhatta többek között a Dallas, a Karib tenger kalózai, az Indiana Jones, A hét mesterlövész, a Batman, a Star Wars, a Jurassic Park, a Ponyvaregény, a Bud Spencer filmek, vagy éppen a West Side Story dallamait, közben pedig kivetítőn nézhették a filmekből vetített részleteket.

A koncerten közreműködött Mihály Luca (ének), Benedekfi István (zongora) és Benedekfi Zoltán (hegedű). Sőt, volt egy pillanat, amikor Darth Vader vette át a vezénylést.

Galbavy Zoltán ötletgazda nyitotta meg a koncertet.

– Köszönet a Zalaegerszegi Szimfonikus Zenekar összes tagjának, a diákoknak, a fiataloknak, az őket felkészítő tanároknak, művészeknek, a karmesternek és a technikai szakembereknek, valamint az összes segítőnek. Köszönet a támogatóknak: Magyarország Kormánya, Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata, Zalaegerszegi Szimfonikus Zenekar, Keresztury Dezső Városi Művelődési Központ, Zalaegerszegi Liszt Ferenc Általános Iskola, Zalaegerszegi Pálóczi Horváth Ádám Alapfokú Művészeti Iskola – hangsúlyozta Balaicz Zoltán polgármester.

A következő nagyobb városi programok:

– augusztus 13.: jótékonysági családi nap és főzés az AquaCityben

– augusztus 19.: Ismerős Arcok – Zalaegerszegi Szimfonikus Zenekar közös szabadtéri nagykoncertje a csácsbozsoki Szent István dombnál

– augusztus 26-28.: Vadpörkölt és Bor Fesztivál a belvárosban

– szeptember 16-18.: Sörfesztivál a sportcsarnok mellett

Mihály Luca, a közreműködők egyike…