Semmelweis-napi ünnepség Zalaegerszegen
Palkovics: minőségi változások elérése a cél az egészségügyi ellátórendszerben
A kormány elkötelezett abban, hogy a betegbiztonság növelésével minőségi változásokat érjen el az egészségügyi ellátórendszerben – mondta a technológiai és ipari miniszter június 30-án Zalaegerszegen, a ZalaZONe Tesztpálya Konferencia Központban tartott Semmelweis-napi ünnepségen.
Palkovics László kifejtette: a modern, versenyképes gazdaság építése csak úgy képzelhető el, ha az egészségügyi ellátás színvonala megfelel a 21. századi elvárásoknak.
Ennek megfelelően az erre fordítható összeg folyamatosan emelkedik: a 2023-as központi költségvetésről szóló törvényjavaslatban 2670 milliárd forint szerepel. Jövőre az egészségügy minden területére több forrás jut: lesz fedezetük a fejlesztéseknek, bérekre pedig a következő évben több mint négyszer annyit fordítanak, mint 2010-ben – tette hozzá.
A miniszter kiemelte, a Zala Megyei Szent Rafael kórház elismerésre méltó szakmai munkát végez. A dolgozók felkészültek, nyitottak az innovatív eljárások alkalmazására.
Az intézményben évente mintegy 800 ezer járóbeteget és több mint 40 ezer fekvőbeteget látnak el. Az elmúlt években 4,3 milliárd forint értékű fejlesztést valósítottak meg, a járvány elleni védekezéshez pedig 2 milliárd forint támogatást nyújtott a kormány – ismertette.
Gasztonyi Beáta főigazgató összegzése szerint nehéz évet zárt a kórház. A koronavírus-járvány, az oltások megszervezése sok pluszfeladatot jelentett. Ennek ellenére a többi között sikeresen elindították a várólista-csökkentő programot, míg a szívsebészeten, a kardiológián és a traumatológián jelentős eszközfejlesztés történt.
Vigh László fideszes országgyűlési képviselő hangsúlyozta, az egészségügyi dolgozók sokat tesznek azért, hogy a betegek mielőbb meggyógyuljanak és visszatérhessenek a családjukhoz, illetve a munka világába.
Balaicz Zoltán (Fidesz-KDNP) polgármester köszöntőjében elmondta, hogy az önkormányzat új parkolóhelyek létesítésével, jótékonysági rendezvények szervezésével támogatja a kórházat. Szakemberlakásokat biztosítottak, 68 millió forintos ráfordítással elektromos gépjárműveket szereztek be, ezzel segítve a munkába járást.
A rendezvényen több díjat és dicsérő oklevelet is átadtak. Keneseiné Milics Margit radiológus főorvos és Szalontai Tibor, az urológiai osztály főorvosa pedig több évtizedes tevékenységéért életműdíjat vehetett át.
***
Díjazottak:
Dr. Szilvás Rudolf Emlékérem:
- Dr. Palkovics László – miniszter
Köszönő Oklevél:
- Prof. Dr. Wiegand Norbert med. habil
- Dr. Patczai Balázs PhD
Zala Megyei Szent Rafael Kórházért emlékplakett:
- Keneseiné Dr. Milics Margit – radiológia
- Dr. Szalontai Tibor – Urológia
Zala Megyei Szent Rafael Kórházért
- Dr. Kellermann László – főorvos, AITO
- Dr. Kukor Gyula – főorvos, Neurológia
- Bíró István – főkertész, Szolgáltatás
- Salamonné Bálint Ildikó – osztályvezető, Pénzügy-számvitel
- Kanta Veronika – ápoló, SBO
- Czerbuszné Komádi Andrea – szakasszisztens, Aneszteziológia
- Dr. Schmidt Béla PhD – osztályvezető főorvos, Ortopédia
- Dr. Szalczer Lajos – osztályvezető főorvos, Szemészet
Dicsérő Oklevél:
- Cseh Andrea – gyógytornász , Központi fizioterápia
- Csordás Emőke – hemodinamikai asszisztens, Hemodinamika
- Dávid Alíz – ápoló, asszisztens, II. Belgyógyászat
- Farkasné Gecseg Csilla – asszisztens, Pulmonológia
- Földesi Katalin – adminisztrátor, Informatika
- László Ferenc – vízvezeték szerelő, Üzemeltetés
- Kramaricsné Kanti Lívia – asszisztens, Gyermekosztály
- Sebestyénné Éder Benigna – asszisztens Szülészet-Nyőgyógyászat
- Kámi Bernadett – főelőadó, DEO
- Dr. Tóth Szilvia – főorvos, Pszichiátria
Minőségért Díj:
- Salamonné Baranyai Éva – vezető ápoló, Kardiológia
Szent Rafael Emlékérem:
- Dr. Albert-Baróti Bíborka – rezidens, I-es Belgyógyászat és Infektológia
- Dr. Szigeti Kata – rezidens, I-es Belgyógyászat és Infektológia
Rezidensekért Oklevél:
Dr. Watti Rézan – szakorvos, Szívsebészet
NÍVÓ-díj:
Orvosi kategória:
- hely: Dr. Györkös Andrea – főorvos, I-es Belgyógyászat és Infektológia
- hely: Dr. Császár Tamás – főorvos, Krónikus Belgyógyászat
Szakdolgozói kategória:
- hely: Pados Judit – laboratóriumi analitikus, Patológia
- hely: Sziráczki Erika – Németh Károly – boncmester, Patológia
Adjunktusi kinevezések:
- Dr. Simon Melinda – Szívsebészet
- Dr. Nyéki Dömötör – AITO
- Dr. Soós Balázs – Urológia
- Dr. Vörös Zéta – Szülészet-nőgyógyászat
Főorvosi kinevezések:
- Dr. Fischer Tünde – II. Belgyógyászat
- Dr. Szegedi Attila – Fül- Orr-Gégészet
- Dr. Beledi Ágnes – Szívsebészet
- Dr. Kárteszi Judit PhD – Genetika
- Dr. Kemencei Attila – Szájsebészet
- Dr. Szalay Adrienn – I. Belgyógyászat és Infektológia
- Dr. Farkas Zsuzsanna – Ortopédia
MESZK Oklevél:
- Kiss Ágnes – dietetikus
MOK Oklevél:
- Dr. Molnár Etelka
- Dr. Tóth Péter
- Dr. Túróczi Ilona
(Forrás: MTI, Zalatáj)