Megint nolimpiázik

2022. 06 29. 08:15

Fekete-Győr András… Az aljasság bátorrá teszi az embert.
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Hogy nem tülekedett az ész szortírozásánál Fekete-Győr András, az abból is látszik, hogy már megint Magyarország esetleges olimpiarendezéséről mondja a frankót. Az ATV-nek nyilatkozó Momentum-frakcióvezető azt magyarázza, hogy ő sportszerető ember (tud rollerezni…), ám „nézzünk körbe az országban, arról szól a Momentum által benyújtott költségvetési módosító csomag, hogy az országot működtető, az országot életben tartó, a gyermekeinket tanító magyar honfitársaink ne haljanak éhen”. (Az ilyen „éhenhalós” szövegek nagyon hatásosak. Mint a tévéreklámban a vizslát cirógató kisgyerek.)

„Meg kell kérdezni az embereket – közli a szónok –, mire akarják költeni az adóforintjaikat.” Ők bizony megleckéztették Orbán Viktort 2017-ben, meséli, aki „gyáván megfutamodott” a népszavazás elől. (Mi egy kicsit másképpen emlékszünk erre a gyalázatra. A tápos ifjú a csapatával nekiállt aláírásokat gyűjteni: legyen népszavazás az olimpiáról! Nem túl bonyolult az ilyen, hiszen vannak ugye a stabil klisék: „Romokban az egészségügy, az oktatás, rosszak a gazdasági mutatók, nagy a szegénység… Van épp elég baj, nem kell ide olimpia! Stb.” Az aljasság bátorrá teszi az embert.)

Magyarország nem lenne képes anyagilag állni egy olimpiát, szavalja Fegyőr szakértő. (Nyilván konzultált párttársával, Hajnal Miklós „közgazdásszal” is.)

A meghiúsult budapesti világkiállítás jut az eszembe, még a rendszerváltás hajnaláról. Az Antall-kormány akarta, ám jött a szoclib fordulat, és a „megfontolt” Horn–Kuncze-kormány „nem látott benne fantáziát”, lefújt mindent. Majd nagyot szusszanva eladta az országot.

Pilhál György
Magyar Nemzet