Újabb utánpótlás-válogatott játékos érkezett a ZTE-hez

2022. 06 22. 13:16

Klausz Milán Zalaegerszegen folytatja pályafutását

Dragóner Attila sportigazgató az új játékossal, Klausz Milánnal.

A ZTE FC továbbra is igyekszik hazánk tehetségeit felkutatni, így egy újabb jó képességű, gólerős támadót sikerült Zalaegerszegre csábítani. Az U17-es válogatott alapembere Győrből teszi át a székhelyét Zalaegerszegre. A 2005-ös születésű középcsatár fiatal kora ellenére már hat alkalommal pályára léphetett az ETO felnőtt csapatában és ezeken a találkozókon két alkalommal eredményes is volt.

A remek testfelépítésű játékos hosszú távú szerződést írt alá az egerszegi együttessel. A tehetséges labdarúgó érkezéséről Dragóner Attilát kérdeztük.

– Csupa nagybetűvel mondanám, hogy ő a jövő – kezdte nyilatkozatát a sportigazgató. – Benne láttuk a legnagyobb potenciált ebben a korosztályban. Egy gyors és erős játékos, aki hosszú távon betöltheti ezt a pozíciót a klubnál. Minél hamarabb szeretnénk beépíteni őt az első csapatba és fontos szerepet szánni neki.

A tehetséges labdarúgó édesapja a korábbi 27-szeres válogatott Klausz László, aki jelenleg a Győri ETO NB II-es csapatának vezetőedzője.

Forrás: ztefc.hu