Újabb helyszínre érkezett a WomEn-Puls Roadshow

2022. 06 22. 09:39

Ruzsics Ferenc mondott köszöntőt.

Az INTERREG V-A Ausztria-Magyarország Együttműködési Program keretében megvalósuló WomEn-Puls – „Women Enhancing Public Sector” – című, ATHU116 azonosítószámú projekt rendezvénysorozatának 8. állomásaként a zalaszentgróti Városi Könyvtár és Művelődési-Felnőttképzési Központban tartottak a napokban programot. Az esemény megnyitásaként Ruzsics Ferenc, a Zala Megyei Közgyűlés alelnöke köszöntötte a megjelenteket.

A WomEn-Puls projektet és annak eredményeit Vinhoffer Judit, az IMRO-DDKK Környezetvédelmi Nonprofit Kft. projektmenedzsere mutatta be, majd Tóth Szilvia tréner (SZÁM-PONT Kft.) tartott erőszakmentes kommunikáció eszközei a munkahelyen témában előadást.

„A munka és a magánélet összehangolása a közszférában dolgozók számára” címmel dr. Halász Gabriella orvos-közgazdász, szociális menedzser adott javaslatokat a hallgatóság számára, végül a kiégés veszélyeire és megelőzésének lehetőségeire mutatott rá Mikolayné Kovács Kornélia tréner, életvezetési tanácsadó.

Az előadások mellett az interaktív információs pultoknál lehetőség nyílt:

– személyiségteszt elkészítésére

– burn-out tesztek elkészítésére

– egészségügyi mérések igénybevételére

– office jógára is.

Forrás: Zala Megyei Önkormányzat